Válogatott részletek Érdy Miklós (+2022 USA) a Hun kapcsolat c. művének – Magyarságtudományi Füzetek – Kisenciklopédia 20. 2013. @ Magyarok Világszövetsége 28. és 70-74. oldalaiból, továbbá a 2.700 éves elő-hun- magyar régészeti leleltek vázlata a 35-37. oldalai nyomán.
LOVASTEMETKEZÉSEK
28. oldal: „A magyar őstörténet szempontjából legfontosabbak a hunok részleges lovastemetkezései, amelyekben hat alapvető hun szokás azonos a korai magyar lovastemetkezésekkel, de nem más népekével. Ez nagyon súlyos régészeti párhuzam. Ezeket eddig soha nem ismerték fel és ezekről soha nem jelent meg közlemény.”
Tekintsük át ezt a hat, alapvető hun szokást a Fekete-tenger fölötti pusztákon lévők közül a Zajeckaja által 1994-ben kiválasztott négy jellegzetes hun-sír fajtánál:
1. Ezek részleges lovastemetkezések, a ló koponyája és alsó lábszárai v. patái vannak a sírban. A hunok és a magyarok nem teljes lovat temetnek. A ló húsát elfogyasztják a halotti toron.
2.Jelképes lovastemetkezések, aknasírban, lófej nincs eltemetve, csak zabla.
3. Földalatti sírszerkezetek az egyszerű téglalap alakú aknasír, a padkás és a padmalyos. A padka a halottal párhuzamosan 1-2 arasszal kiemelkedik, ez volt a ló maradványok és más tárgyak helye. Legutóbbit csak legalul, egyik oldalán teljes hosszában kétszeres szélességűre bővítik, s csak a szélesítést kissé mélyítik, ide kerül a test. Mind ez más népeknél nincs pontosan így meg.
4. A lófejen kívül más háziállatok feje, combja, bordája is sokszor van a sírokban a túlvilágra
szolgáló eleségként.
5. Kerekaljú, széles szájú, kis, agyagedények vannak az Irtisz folyam menti hun kurgán temetőben a fejhez közel, rovátkolt peremmel. lelőhely: Szidorovka. Ez az öt, elsőként felismert alapvető és fontos párhuzam hun és magyar temetkezésekben. Az ezeket bővítő további fontos párhuzamok:
6. Arany, ezüst, bronz, néha selyemlemezes halotti szemfedők gyakori használata, mely a Duna völgyétől a Távol-keleti shanrong temetőkbe a Kr. e-i VIII. századba nyúlik, mint ahogy ugyanakkor és ott tűnt fel a részleges lovas-temetkezés szokása is. Ez nagyon fontos felfedezés(!), Mert bármilyen hihetetlen is, de ugyanott ,Yuhuangmiao shanrong temetőjében találtam a magyar, részleges lovastemekezés és annak legkorábbi hun párhuzamát már a Kr. e. VIII. századból. Érdy vette észre a Jeniszei és az Irtisz közötti Szidorovkánál az, összesen 19 sírt tartalmazó öt kurgánban azokat a tenyérben is elférő, 10 cm. átmérőjű agyag edényeket is, melyeket a halott feje mellé helyeztek akárcsak a Alsó-Káma, Bjelaja és Urál folyó környéki magyar temetőkben is.
Immár jócskán a mai Oroszországban vagyunk. Ott és onnan az Irtis és a Kárpát-medencei köz- magyar lovastemetkezéseket, azonosságaikat a hun sírokkal, megtalálhatjuk az erről a hatalmas területről szóló Érdy beszámolókban, könyve 41-76. oldalán.
További a fentiekhez hozzáadódó párhuzamok:
7. A sírban a ló koponya szétvágásának szokása (elő-hunok).
8. A kettősfejű lovak vereteinek időben messze nyúló (Kr. e. II. szd-ba) hun párhuzama (ordoszi hun lelet).
9. Női láncos ékszerek használatának párhuzama (nyugat-európai és dagesztáni hun leleltek).
Fentiek közül az 1., 2., 3., 4., és 6. a teljes Eurázsiát átfogja az elő-hunoktól a honfoglaló magyarokig. Hely szűkében itt nem térhetünk ki Érdy 185 hun üstöt tartalmazó, 36 táblázatos, rajzos feldolgozására és a Dunától az Ordoszig tartó, ezekre vonatkozó térképére sem.
RÉGÉSZETI, LOVASTEMETKEZÉSI LELELTEK VÁZLATA
A Jeniszeitől K-re az Óceánig a VIII-V. századból: 477 +V-III. szd.: 86 shanrong=elő-hun sírt tártak fel, + a legkésőbb I. szd.: 45 xiongnu=keleti hun, azaz min.: 477+86+45=608 shanrong+xiongnu,+ 32 xiongnu+ hun /később Atilla népe/ lovastemetkezést össz.: 608+32=640 sírt,+ végül egy temetőben legalább 8 hun kurgánt=halomsírt tártak fel 2013-ig. A helyszínek rendre 2-3 óra autóútnyira, majd a Huang Ho=Sárga folyó nagy, fordított U kanyarjának Ny-i végén, mintegy 1.000 km-re Pekingtől, és a fordított U kanyaron belül, Ordoszban, a Bajkál-tó, végül Mongólia vidékén találhatók. Itt kell még megemlíteni a Jeniszei folyó forrás- vidék mongol-orosz határán, a Tuva Köztársaság (Oroszország) területén feltárt II-I. századi 4 /valószínűleg szkíta/ sírt is. /A Jeniszei vidékén már vélhetőleg keveredett a xiongnu, a hun, sőt az ősi szittya=skytha= szkíta birodalom számos népe is./ A shanrong=elő-hun azonosságot Sima Qian (Szima Kian Kr. e. 145-90.) tárja elénk a Shi Ji (Si Zsi) =Történelmi feljegyzésekben.
A fenti számok követelték ki, hogy a lovastemetkezések fajtáival kicsit részletesebben is foglalkozzunk, mielőtt az akkori, hunok járta Kínából átlépünk a mai Oroszország és Kazahsztán területére.
A KÁRPÁT-MEDENCEI ÉS A KÁRPÁTOK ELŐTERÉBEN AZ URALON IS TÚLNYÚLÓ FELTÁRÁSOK
2013-ig olyan számú anyagot hoztak napvilágra, aminek csupán mennyiségi felsorolása is túlterjed e cikk keretein. Csak egy példa: Bálint Csanád beszámol, hogy csak a Kárpát-medencében 271 lovastemetkezést mutató sírt tárt fel a IX: és XI. szd. vagyis a 800-as és 1000-es évek közötti időkből. (Tanulmányok:1969, 1971). Bálint elemzéséből az is kiderül, hogy más sztyeppei lovas népeknél nem talált lovas temetkezést. Sem a szarmatáknál, sem az alánoknál, a belső ázsiai türkök, avarok, kazárok, a törös, és barszil népek sem alkalmazták. Az alánok és a dunai bolgárok húsételt tettek a sírba. A kora-, közép- és későavar réteg kissé eltért egymástól, de csak jelképes= kengyeles temetkezéseket találtak tőlük a Kárpát-medencében.
HA MÁR EGÉSZ A KÁRPÁT-MEDENCÉIG RAGADTAK EL MINKET A HUN ÉS MAGYAR LOVAK, nézzünk körül és vegyük észre, hogy az itteni emberek nem csak saját és háziállataik csontvázát meg tárgyaikat, hanem információt, írásokat is hagytak ránk. Ilyen a bajóti pálcavég is (1. ábra), mely a könyvemben még nem, de 2019. évi előadásaimban már szerepel. Megtalálóját, Lambrecht Kálmánt idézem: „A bajóti pálcavég jelentőségét az adja, hogy a legrégibb, 20/15e. éves, bolygatatlan földrétegekben talált Kárpát-medencei írásos emlékünk, amelyen a ma is használt, jelenleg székely-magyarnak nevezett rovásírás
betűi, tán egy szó is felismerhető. Mindebből a következő, őstörténetünk szempontjából fontos ismeretek származnak: Egyrészt a tatárlakai korongnál is jelentősen idősebb írásemlékkel támaszthatjuk alá igen korai Kárpát-medencei jelenlétünket. A korong kora: Vlassa: 2.600 év, Falkenstein: 2.850/2.700 „A K-m-i, Makay féle C14: ennél több, a Friedrich Klára: ’A bosnyák piramisok és Glozel’ c. műve: 8,2/7,5 évek között adja meg. További forrás: Friedrich Klára – Szakács Gábor: Ősök és írások 45. o. Szakács Gábor kiadása, Bp. 2008. Másrészt a magyarok már ebben az időszakban a betűírást, mint legkorszerűbb írásmódot használták, ahol minden hangot egy külön betű jelöl, s így a mondanivaló könnyedén lejegyezhető, nem úgy, mint a nehézkes képírással, fogalomírással és szótagírással.”
A megfejtést a Forrai Sándor Rovásíró Kör honlapján olvashatják: www.rovasirasforrai.hu.
A beszéd a létfenntartás segédtudománya. A nyelv az általános fejlődés segédtudománya, keletkezése mindig megelőzi az írásét, ezért az ősi írás mögött ősi nyelvnek kell rejtőznie, ami ismét egyfajta bizonyíték az ősi nyelv létezésére. A Kárpát-medencébe eleinte főleg a Duna nyugati áttörése mentén többszázezer évvel ez előtt közlekedő népesség valószínűleg már tudott beszélni. De a nyelv kialakulásához, a medence mozgáskorlátozó elzártsága valószínűleg hozzájárult, a kevés konfliktus melletti békés túlélés igénye pedig kikényszerítette a folyamatot, sőt szelektált is. Akik tárgyalóképesek voltak, azok atrocitások nélkül túléltek. Ugyanez az elzártság külső védelmet, nyugodt általános fejlődési lehetőséget is biztosított, amivel, úgy látszik, ez a nép, mely a nyelvek kialakulásának időszakában, talán hajnalán telepedhetett itt le, élni tudott. Most pedig térjünk vissza az Ordosz vidékére, Kínába, és a régészethez, amit a korabeli kínai történelem nélkül nem lehet hitelesíteni, hitelesen tárgyalni.
RÉGEBBEN, MINT KR. E. 2.550: A HUNOK LEGKORÁBBI TÖRTÉNETE (2. ábra).
A fordító előszavából: „A Hunok legkorábbi története /nem szó szerinti fordítás/, mely Kr.e. 2.550-től 90-ig tart, a 130 kötetes Shi Ji, azaz Történelmi Feljegyzések 110. kötete, az utolsó, amit még a Kr. e. 145-90 közt élt Sima Quian “, a kínai történelemírás atyja”, a nyugati Han dinasztia császári főtörténésze írt, ókínaiul. Modern kínaira átültette Wang Yahaj, fordította: Dr. Du Yaxiong modern kínaiból angolra, majd neje, Horváth Izabella magyarra. Kiadta a Magyar Ház, Pekingben, 1997-ben, ókínai és magyar nyelven. (16-17. oldala: 3. ábra) A X. szd. negyvenes évei óta nyomtatják; Iskoláikban máig is ezt tanítják”. Vagyis aki ezt nem tudja, akár meg is bukhat. Mi mikorra jutunk el idáig?
Du Yaxiong Bevezetőjét idézem: „E két /nyugati majd keleti/ han krónika szerint Kr. u.48-ban /Kr. e. 54-ben, forrás Dr. Bárdi László, ELTE summa cum laude, habilitált a Dél-kínai Nanchang Tudományegyetemén, majd posztgraduális nyelvtudomány következett Anglia, Német- és Olaszország és Kína egyetemein. Higgyünk neki, hisz Sima Qian már Kr. e.90-ben meghalt, ezt a részt már más írta. M.T./ a hunok északi és déli csoportra oszlottak. Később a déli csoport egy része behódolt és beolvadt a nagy faltól délre eső kínai keleti Han-dinasztia birodalmába és a kínaiak, de az ujgurok és más kisebbségek is őket tartják őseiknek. AZ ÉSZAKI HUNOK VISZONT KR. U. 91-BEN NYUGAT FELÉ TARTOTTAK ÉS A KÍNAI KUTATÓK AZ V. SZÁZADBAN FELTŰNŐ HUNOK (AZAZ ATTILA NÉPE) ŐSEINEK TEKINTIK ŐKET. MA SOK KÍNAI, AKÁR CSAK SZÁMOS KÍNÁBAN ÉLŐ KISEBBSÉG – UJGUR, YUGUR, MONGOL – AKIK A NAGY FAL KÖRNYÉKÉN ÉLNEK, ÚGY TUDJÁK, HOGY ŐK A DÉLI HUNOK LESZÁRMAZOTTJAI, A MAGYAROKRÓL PEDIG AZT TARTJÁK, HOGY ŐK ATTILA KIRÁLY HUNJAINAK IVADÉKAI, AZAZ AZ ÉSZAKI HUNOK LESZÁRMAZOTTJAI. Ezért fontos, hogy a magyarok megismerjék a Shi Ji 110. kötetének tartalmát, ezt a nagyon korai, ázsiai hunokról /=xiongnu=keleti hun/ szóló feljegyzést.”
Az Előszót a fordító, Du Bátor, azzal kezdi, hogy „E mű fordításához a legrégebbi (Sung dinasztiabeli, Kr. u. 960-1279) kínai kiadás másolatát használtuk … ezt az eredeti szöveget csak azok a kínai kutatók tudják olvasni, mint, esetünkben, Wang Yahai kínai ősnyelvész, akik az ősi kínai nyelv tanulmányozásával foglalkoznak”.
Három kínai történész, egymástól függetlenül, ugyanezt a választ adta, mikor külön-külön megmutattam nekik a könyvet.
„A Shi Ji 130 kötete Kínában a történelem-oktatás. alapját képezi, számos más krónikával együtt, amelyek közül több is bőven merített belőle.”… „Nehezen hihető, hogy ez a kötetnek a legelső magyar nyelvű fordítása, és hogy csak a francia, japán és angol fordítások megjelenése után, vagyis több mint 100 évvel a francia fordítást követően – 2000-ben – lát napvilágot.” Ez alatt pedig, teszem hozzá, a „Magyar”(?) „Tudományos”? „Akadémia”(?) „tudósai”(?) (akinek ott nem inge, ne vegye magára), a magyar történelem meghamisítása érdekében, még a kínai történelmet is megpróbálták meghamisítani. Hisz, mint Kínában ma is tanítják, a kínai történelemnek a hun történet szerves része, amit ha valaki meghamisít, az egyben a Kínait is meghamisítja. De vajon kiknek állt, és áll még ma is érdekében, hogy mind ez így történjen? Akinek nem inge, ne vegye magára. Ezért fontos, hogy Az Utca Gondolkodó Magyar Emberei megismerjék saját történelmünket, sőt, akár kutassák is azt.
Du Yaxiong így fejezi be: „Ma is nagyon sok xiongnu emlék található a Nagyfal környékén Kínában, és Belső-Mongóliában, /ami ma Kína/, de talán a legfontosabb a színarany xiongnu shanyu=hun fejedelmi korona, egy türkiz fejű arany sólyom díszíti /sokak szerint kerecsen sólyom= turul M.T. megjegyzése, 4. ábra/. 1972-ben került elő Ordosból, a Peking és a Huang Ho közeli ásatások során. A korona készítését Kr. e. III-V. századra datálták.” „Könyvem fedőlapján a színarany, mintegy 2.500 éves hun fejedelmi korona látható. Ordoszban, Hohot, vagy Huhehot város Hun Hagyatéki Múzeumában és a fordítás borítóján is ez a szép ötvösmunka látható”. Hozzátenném, sajnos a könyvön mégsem. De saját fedőlapomon, Kínán kívül világszerte talán először, most pótoltam. Látható a neten is, „hun korona”, még angolul is, „Hun Crown” beütésével. Vagyis nem ’Kárpát-medencei városi legenda’, ahogy azok, akiknek ez állna érdekükben, és megtévesztettjeik gúnyolódni szoktak. Ilyesmikről is szól idézett könyvem. „AZ ÉSZAK-KÍNÁBAN ÉLŐ NÉPEK MA IS BÜSZKÉN VALLJÁK MAGUKAT AZ ÁZSIAI HUNOK LESZÁRMAZOTTJAINAK, EMLÉKÜKET TISZTELET ÉS ELISMERÉS VESZI KÖRÜL.”
Vagyis nem mi származunk a mongoloktól, ahogy ezt azok, akiknek ez állna érdekükben és jóhiszemű követőik is hirdetik, hanem mind ketten a hunoktól.
A 3. ábrára történt hivatkozásom után bemutatott Bárdi írja a 74. oldalon, ugyancsak a Magyarságtudományi tanulmányokban, (2008.) hogy szintén a Hohoti Hun Múzeum bemutat ekepapucsokat is, melyek bizonyítják, hogy a nomádok nem csak állattenyésztéssel foglalkoztak, és ezt tanúsítják a sírokban talált gabonatároló agyagedények is.
A LEGENDÁK KORSZAKA (2.550-2.140) előtt már élt a később a hunok ellen Kr. e. 656-tól évszázadokig épülő Nagy Faltól északra fekvő pusztaságokon a lovas-nomád shanrong=elő-hun nép, mely juhon lovaglással és onnan madarakra nyilazással nevelt kicsi fiúgyermekeket a lovas harcászatra. (Shima Qinan 17. o. 1997.). Összevetve ezt a ló Dél-uráli, 3.500 körüli „feltalálásával”, mezopotámiai: 2.500 körüli, nehézkes, négykerekű, sumér harci kocsival, a csak 2.000 körüli kimmer, kaska, asszír lovassággal, felmerül a kérdés, hogy hogyan került lovas-íjászat 2.550 előtt a mai Peking. Nagy Fal, Ordosz környékére. A KÉZENFEKVŐ VÁLASZ, HOGY A KÁRPÁT-MEDENCÉBŐL KELET FELÉ TARTÓ NOMÁD NÉP A DÉL-URÁL KÖRNYÉKÉN HÁZIASÍTOTT, ÉS ONNAN ORDOSZBA EXPORTÁLT LOVAKKAL VÁLT LOVAS-NOMÁDDÁ, NEM CSAK A FELTETT KÉRDÉSRE VÁLASZ, HANEM TOVÁBBVALÓSZÍNŰSÍTI A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR MONOGENEZIS ELMÉLETÉT. Másképp a teve, a jueti, a taotu, és a tuexi, ritka öszvér és ló, vadló fajták hogy kerültek volna a Nagyfaltól északra elterülő pusztaságra?
Arra a kérdésre pedig, hogy hol voltak addig mindez előtt, válaszom, hogy egyike voltak a szittya-skytha-szkíta eurázsiai birodalmat alkotó népeknek. Hogy értsük, a római, a hun és később a szovjet birodalmat is számos nép alkotta, de sokszor ezeket is vezérnépükről, a római, a hun és az oroszról nevezték el. Ezt az elméletet valószínűsíti FRANK WALTER STEINMEIER, a 2007 és 2009 közötti kultuszminiszter is, aki a 2007-ben, Berlinben rendezett szkíta kiállítás 5 kg-os katalógusának előszavában leírta a német tudomány állásfoglalását is: „A skythák Eurázsiában évezredeken át tartó idők alatt uralkodó népcsoport voltak, s ma EURÓPÁBAN A MAGYARSÁGOT LEHET UTÓDNÉPÜL TEKINTENI, AKIK MEGTARTOTTÁK EREDETI AGGLUTINÁLÓ NYELVÜKET IS.” A kiállításnak óriási sikere volt New Yorkban is. THOMAS HOVING, a Metropolitan Museum of Art igazgatója: Miért éppen ezeket? Egyszerű a válasz, írja Hoving a kiállítás katalógusának bevezetőjében, ezek a tárgyak unikumok. Ő bejárt sok múzeumot, látott sok kincset, egyiptomit, görögöt, középkorit, sőt újkori uralkodók mesés kincseit is, de mindezekből egy sem éri utol szépség, mesterségbeli tudás és erő dolgában a szittyák csodálatos tárgyait.
A HYPO BANK 2008-ban, müncheni székházában rendezett egy csodálatos kiállítást ATTILA ÉS A HUNOK címmel, melyet szívesen kölcsönadott volna Magyarország bármely múzeumának, hogy méltó módon ünnepeljük megy a 2008-i Attila évet, de itt erre nem találtak pénzt. A Magyar Nemzeti Múzeumban végül 2009-ben Szkíta Aranykincsek címmel tartott kiállításról számos, pl. román /és erdélyi/ anyag hiányzott, A Steinmeiertől idáig tartó anyagot DR. GYÁRFÁS ÁGNES cikkéből idézek, MVSZ 2014. Szemelvények „A szkíta művészet reneszánsza Európában” című írásából idézem. INTERJÚ DR, BAKAY KORNÉL régész professzorral. (Echo Tv, részlet):
„PÖRZSE S: – Ami viszont a kiállítással kapcsolatos, az ürömrész pedig, amennyire én tudom az, hogy úgy rendezték meg az egész kiállítást, minthogyha nekünk a szkítákhoz semmi közünk nem lenne.
Miközben a magyar népemlékezet, az összes gesztáink, kódexünk mind szkíta gyökerűnek tartja a magyart. És akkor bizony, már bocsánat, de szinte félrevezető a kiállítás üzenete. Bakay: – Ez feltétlenül tetten érhető, nagyon szomorúan vettem én is tudomásul, hogy a kiállítás Magyar Nemzeti Múzeum –béli magyar rendező szakemberei, kollégáim, olyan módon próbáltak ”semlegesek” maradni, idézőjelben és ironikusan mondom, hogy még véletlenül se legyen a látogatónak pozitív kötődése ehhez a világhoz. Azt, amit én legjobban kifogásolok, hogy az egyetemes Eurázsiai képbe nem illesztették bele a Kárpát-medencét, amely szerves része ennek a szkíta kori világnak, tehát például a Kárpát-medencei szkíta anyagból alig ragadtak ki néhányat. A világhírű két Aranyszarvasunk, a Tápió-szentMárton, Zöldhalompuszta természetesen ott van, néhány tegezdísz, az Ártándi görög hydra, ott vannak a kiállításon, de, szakmailag nem kötötték be ezt az egész egységes eurázsiai szkíta világba, amely Kínától a Bécsi-medencéig húzódó területre terjed ki. Tehát rendkívüli módon hiányos a kiállítás – hogy ennek mik a háttérbeli magyarázatai, arra most nem térnék ki – a moszkvai, berlini, a kijevi és a bukaresti múzeum anyagai vannak csak itt, tehát nagyon sok anyag, amely Berlinben, Münchenben, Hannoverben, New-Yorkban ott volt, az itt nincs, igen nagy hiba.”
Views: 44
K Ö S Z A K Ö Z L É S T !
Tamás