Történelmünket korszakokra szoktuk felosztani, és ebben kétségtelenűl szerepet játszik a sorsdöntő események mellett az adott időszak gondolkodásmódja, értékrendszere, szemléletvilága. Ne menjünk nagyon messzire vissza, pl. a XVI. század lutheri forradalma meghozza a reformáció korszakát, röviddel ezután a nagy francia, angol és más euróiai gondolkodók eszmevilága megteremtette a felvilágosodást. A másképpen gondolkodó polgárság megnövekvő igényei adhattak tápot a kapitalizmus fejlődésének. A nacionalizmus korszaka észrevehetően a XVIII. századi felvilágosodás szellemi mozgalmából indulhatott el. A polgárság felismerte az anyanyelv jelentős szerepét a közéletben, és az ezen írott irodalmi művek, általában a hazai kultúra támogatását vállalta. De mi is az: hazai? A haza az a föld, ahol születtünk, felnőttünk, és emberré váltunk. A legtöbb nyelvben a patria, a latin eredetnek (pater, patris = apa) megfelelően, apaföldre lett fordítva, pl. a német Vaterland. Nálunk, és még néhány nyelvben ez megfelel az anyaföldnek. Akik egy közös helyen, tehát egy hazában születtek azok egy nemzet tagjai.
A nemzet meghatározásának sokféleségéből, a nálunk, magyaroknál is értelmezett és általánosnak tekinthető fogalom szerint: a nemzet egy olyan, a történelem folyamán kialakult emberi közösség, mely közös nyelvet használ, közös a vallása, a kultúrája, általában közösek az együttélés szabályai, és a közös földrajzi területen él. Másik meghatározás szerint: egy államban közös politikai és szervezési közösségben élő embercsoportok alkotják a nemzetet, ez az ún. nemzetállam elképzelés. Nem folytatom, mert egy szinte mindennap használt, egyszerűnek tűnő fogalomra rengeteg elképzelést, meghatározást húztak rá, és örökös viták tárgya lett. Ha a szó erdetét, gyökerét nézzük, akkor a magyar nemzet szó gyökere a nemz, nemzeni, tehát a szaporodással és a genetikával kapcsolatos. A nemzetközi natio szó latin eredetű, a nasco, nasci szavakból, jelentése: megszületni, a francia nation, is születést, születési helyett (naissance) jelent.
Most ugrok egyet: aki a nemzet fogalmát, fontosságát érzi, és magáénak teszi, az nacionalista. Ez egy nagyon egyszerű meghatározás, nem bonyolult. Persze lehet a fogalmat szélesebben értelmezni: nacionalista, aki ragaszkodik anyanyelvéhez, nemzete hagyományaihoz, vallásához, erkölcsi és társadalmi normáihoz, értékrendszeréhez, és ezeket mindig előtérbe helyezi. Megjegyzem a nacionalizmusról, főleg az utóbbi időben, könyvtárnyi anyagot írtak, tanulmányok százai születtek és hosszú-hosszú oldalakon magyarázták a lényeget. Nekem a fenti meghatározás elég. Különben a nacionalizmusban van egy közös vonás, hogy mindenki másképp éli meg.
Mindenben van jó és rossz ezen a világon. Ezt tapasztaljuk nap mint nap. A nacionalizmus is lehet jó, hasznos, de lehet veszélyes, romboló. Hol a különbség? Ez is egyszerű: az egészséges nacionalizmus elismeri, felismeri a másik nemzet nacionalizmusát, és ez ellen nem hadakozik. Minden népnek, nemzetnek joga van nacionalistának lenni, ez az érzés, vagy nevezzük magatartásnak, normálisnak tekinthető, mértéke vidékenként, országonként változó. Aki viszont saját nacionalizmusával szemben elfogult, a másikat kizáró, kirekesztő, gyűlölködő, köznyelven soviniszta (Chauven francia színpadi figura után), az sárba tiporja az igazi nacionalista értékeket.
A rossz történelmi tapasztalat nagymértékben lejáratta a naconalizmust, jogosan (lásd 1933–1945) az utóbbi időben pedig szinte pejoratív, becsmérlő jelzőként emlegetik, és kimondottan veszélyesnek lett bélyegezve. Nagy hiba, de értjük a lényegét, az igazi okát! A közelmúlt irányító világnézete egy multikultúrális, globalizált világra való törekvést tartalmaz. Ez a liberális, a nemzetállamokat szükségtelennek tartó politikai irányzat minden nacionalista megmozdulást veszélyesnek tart, és teljes erőbedobássl harcol ellene.
A kis nemzetek kerülnek elsősorban veszélybe, mert mind gazdaságilag, mind politikailag könnyen zsarolhatók. Ezért szükséges a nemzetállamok együttműködése, mert a globalizációs tendenciák veszélyeztetik létezésüket, hiszen a centralizált politikai irányítás, jöjjön ez szuperhatalmak vagy nemzetközi óriásvállalatok részéről, nem veszi figyelembe a lokális szükségleteket, elképzeléseket, igényeket, és ellenez minden helyi intézkedést, nemzeti érdekképviseletet. Látjuk tehát, a különböző nacionalista törekvések nem ellenségesen, hanem a közös érdeknek megfelelően, együttesen, barátságosan kell egy közös stratégiát felépítsenek, mert csak így tudják szuverenitásukat megőrizni. Ez akkor is érdekes és érvényes, ha különböző nacionalista irányzatok, mint pl. a kultúrnemzet vagy a politikai nemzet elképzelései egy azon államban találkoznak. Ezen gondolat kifejtésére még visszatérek.
2024. december 12.
A szerző: közíró
Views: 23
