A józan ész meghatározása (definíciója) filozófiai értelemben nagyon vitás, de mi maradjunk egy egyszerű értelmezésnél: józan észről akkor beszélünk, ha egy témakört, egy problémát a többség, tapasztalatai alapján, értelmesnek és a legtöbb ember számára elfogadhatónak talál. Napjainkban egy ilyen kérdés a háború és a béke közötti választás lehetősége. Józan ésszel a kérdésre a felelet egyértelmű, le sem írom, mindenki tudja.
A politikában a józan ész hiánya nagyon veszélyes. Sajnos, a mai úgynevezett mainstream, magyarul főáramlatú politika, amely elsősorban a nyugati világra jellemző, egy teljesen értelmetlen, a józan észnek mindenben ellentmondó politikát folytat, hiszen egy hibás politikai döntés után elindított, minden értelemben értelmetlen háborút nem befejezni, hanem ahogy látjuk, a végtelenségig meghosszabbítani igyekszik.
Trump egykori amerikai elnök újraválasztása, a világ konzervatív és józanul gondolkodó nagy többségében újabb reményt ébresztett, hogy a hosszú háborús évek után végre mégis béke lehet a világon. A mainstreamnek ez egyáltalán nincs ínyére.
Pár nappal ezelőtt ismét megmozdult a csökönyös butaság, a rosszindulat, vagy ki tudja milyen olyan akarat, elképzelés, ami homlok egyenest ellenkezik a józan gondolkodással. A főáramlat nem tud beletörődni, hogy vannak olyan elképzelések is, amelyek nem egyeznek a szépen eltervezett jövőképükkel. Pár napja a médiában csak az amerikai döntésről beszélnek, melynek lényege, hogy az ukránok bevethetik a nagy hatótávolságú rakétákat az oroszok ellen. Az aránylag nyugodt hangú orosz válasz az volt: az ilyen jellegű rakétatámadásokat a blokk országai részéről Oroszország elleni támadásnak lehet minősíteni. Ebben az esetben Oroszország jogosult válaszcsapást mérni tömegpusztító fegyverekkel Kijev és a NATO főbb létesítményei ellen, bárhol is találhatók.
Nos, mire jó ez az egész?! Európa, de az egész Nyugat, talán mégis skizofrén, öngyilkos gondolatokkal játszik, ahogyan ezt már egyesek rebesgetik, vagy csak egyszerűen bele megy egy nagyon veszélyes hazárdjátékba. Az utóbbihoz hasonló „erőpróbát” már többször elvesztettek európai főokosok, akik hatalmas hadsereggel támadták meg az oroszokat, s a vége katasztrófa lett, és a nagyokos hadvezérek bukása. Egy atomháborút senki nem tud megnyerni.
Ma Európában két államférfi van, akik nyíltan hangoztatják, hogy ez az egész így nem mehet tovább, és a mi népünk ebben a jászmában nem óhajt részt venni. A többiek vagy félrebeszélnek, vagy sunyin hallgatnak, vagy fújják a főáramlat közös nótáját.
Ficó és Orbán kicsiny, gyenge országok vezetői, még ha hangosak is, mint Orbán, ez nem hallatszik a mennyországig. Van egy NATO-tag, egy nagy jelentős ország, akinek a vezetője még nem vesztette el a józan eszét. Erdogán török elnök a Rióban tartott tanácskozás után figyelmeztette a NATO-t, hogy alaposan nézzék át Putyin nukleáris doktrínáját.
Miért emeltem ki ezt a kijelentést? Ha három NATO-tag vezetői együttes álláspontot képviselnek, ellenzik az amerikai geopolitikai döntéseket, és nem dőlnek be az összeurópai oroszellenes propagandának, akkor közösen tudnának talán valamit kezdeni is. Például felvetnék egy NATO-ból való kilépés gondolatát. A hivatkozás érve nagyon egyszerű: mi egy védelmi szövetségbe léptünk be, ma már a NATO nyíltan egy háborús konfliktusban nem a védekezés, és a megállapodás, hanem a támadás mellett kardoskodik.
Ezen érdemes elgondolkozni, mert egy ilyen megmozdulás lelassítaná az agressziós szándékokat, és időt lehetne nyerni. Január 20. már nincs messze.
A szerző: közíró