Celanói Tamás által írt Szent Ferencről szóló életrajznak egy – egy fejezetét, naponta megosztom egy rövid elmélkedéssel. Itt megtalálható teljes egészében ez a fejezet:
„Különös buzgalommal kereste a magányos helyeket, és teljesen kiüresedve huzamosan elidőzött ott Krisztus sebeiben. Gyakran kereste fel tehát a remeteségeket, hogy ott egészen Isten felé tudja irányítani lelkét…… Legbiztosabb kikötője az imádság volt. Imádsága nem volt rövid lélegzetű, sem üres vagy elbizakodott, hanem ellenkezőleg, hosszú s buzgósággal és szelíd alázattal teljes. Ha későn fogott hozzá, reggel is alig tudta befejezni. Imádkozott, ha járkált, imádkozott, ha ült, imádkozott, ha evett, vagy ivott. Éjszakánként rendszerint magányosan ment elhagyatott és omladozó templomokba imádkozni.”
A mi Urunk, Jézus Krisztus a Szentírás szerint gyakran visszavonult magányos helyre, hogy a mennyei Atya színe előtt időzzön. Gondoljunk csak a nyilvános működése előtti negyven napos böjtre. Az apostolok kiválasztása előtt: „kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt.” Lk 6,12 Talán a legmegrázóbb kép a nagycsütörtöki olajfák hegyi virrasztás: „odaért velük a Getszemáni nevű majorba. „Üljetek le – mondta tanítványainak –, én arrébb megyek és imádkozom.” Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett. „Halálosan szomorú a lelkem – mondta nekik. – Maradjatok itt és virrasszatok velem!” Valamivel odébb ment, és arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Szemére vetette Péternek: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” Mt 26,36 A Szentírás szerint másodszor is elment imádkozni, majd harmadszor is, mindaddig, míg Júdás nem érkezett meg a katonákkal.
Ferenc, amint e fejezetből is láthatjuk, folyamatosan imádkozik. Tudja kívülről a 150 zsoltárt, és mind az Assisi arany ifjú, tudjuk, hogy zenél és szépen énekel. A kötött karima mellett állandóan kereste Isten drága jelenlétét, alkalmat a párbeszédre az értünk keresztre feszített Jézus Krisztussal. A keresztény hiszi és vallja, hogy az aki megajándékozott a hallás készségével, hallja a szívből jövő sóhajtozásunkat, panaszunkat, és a dicsőítő imánk eljut a színe elé. Ugyanakkor azt is hisszük és valljuk, hogy Istenünk, aki megajándékozott a beszéd készségével, ő maga is tud, akar beszélni a gyermekeivel. Igazából a teremtés lényege, az édeni állapot ez a párbeszéd, a teremtmény és a Teremtő között. A világunk kezdete az a pillanat amikor megnyílt a Szentháromságos szeretetközösség, hogy az Isten és az ember egy asztalhoz ülhessen! A cél, együtt gondolkodva felnőjön az ember, hogy társa legyen Teremtőjének a világ tovább teremtésében. Az egyház tanítja, hogy a teremtés nem ért véget! Creatio continua! Ebben a folyamatos teremtésben Isten, mind vele párbeszédet folytató partnerre tekint az ő nagykorú gyermekére. Az ősbűn igazából ennek az édeni állapotnak, ennek a párbeszédnek a megsebzését jelenti. Tudatosan írtam sebről és nem a kapcsolat végéről, mert Isten a maga részéről folyamatosan keresi a velünk való találkozásra az alkalmat. A történelem során, sokan – és ők a szentek – ajtót nyitottak, az a alázatos kitartással kopogtató Isten előtt. Ezt tette Szent Ferenc is, és ezt kell tegyük mi is, ha valóban az ő nyomdokába akarunk lépni.
Szent Ferenc imádságos lelkülete a ferences lelkiség legnagyobb kincse, amit mesterünk egészen biztos, hogy megszeretne osztani velünk. Indulj el az imádság útján, borulj le és lángoló szeretettel imádd az Istent, szólítsd meg szeretettel, és meglátod, a Szentháromság, mind tékozló gyermekét neveden szólít és magához ölel.
Szeretettel, Csaba t.
