A klímapolitika előzménye a környezet és természetvédelem volt, amelynek az alapelveit a Római Klub tudósai fogalmazták meg fél évszázaddal ezelőtt. Eszerint takarékoskodni kellene a természeti erőforrásokkal, és nem szabadna kiengedni a környezetbe, vagyis a levegőbe, a talajba, és az élő vizekbe olyan anyagokat, amelyek ártanak az élővilágnak, és az emberi egészségnek.
Ezt váltotta fel a klímavédelem, amely fontosabb lett, mint a hagyományosan értelmezett környezetvédelem. Az új cél pedig az, hogy akadályozzuk meg az éghajlat megváltozását, akár azon a – ki nem mondott, de hallgatólagosan elfogadott – áron is, ha emiatt még jobban pazarolni kell a természeti erőforrásokat, és még több káros anyagot kell kibocsátani (lehetőleg a „fejlődő” országok területén) a környezetbe.
Az éghajlat változás megakadályozása pedig úgy történik, hogy igyekszünk minimális szinten tartani a levegő széndioxid tartalmát. A klímavédelem zászlós hajója az EU, ahol a cél érdekében teljesen tönkre tesszük a biztonságos energia ellátásunkat, és hatalmas mértékben járulunk hozzá ahhoz, hogy az EU zuhanó repülésben veszítse el a nemzetközi versenyképességét. Ennek egyik megnyilvánulása az innovációs teljesítmény hanyatlása. Egy ország gazdasági versenyképességét jelentősen befolyásolja az innováció, amely lehetővé teszi, hogy egyre újabb és újabb, hatékonyabb technológiai módszerek és eszközök jöhessenek létre. Az innovációhoz szükséges kutatás-fejlesztés (K+F) azonban pénzbe kerül, amely sikertelenség esetén veszteségként jelentkezik, siker esetén azonban jelentős nyereséget és verseny előnyt jelent. Az innováció finanszírozásához ezért kockázati tőke befektetésre van szükség. Sajtóközlemények szerint a világon rendelkezésre álló kockázati tőkéből kb. 50% Amerikába áramlik, kb. 40% távol keletre, főleg Kínába, és csak kb. 10% kerül Európába, és ez a részarány folyamatosan csökken. A kockázati tőke befektetők számára ugyanis fokozott kockázatot jelent – többek között – a klímavédelemnek alárendelt elhibázott energia politika, az egyre dráguló és egyre bizonytalanabbá váló energia ellátás.
A világ lakossága 8 milliárd körül van, ennek kb. 6 százaléka lakik az EU területén. Az EU komolyan veszi a klímavédelmet, kerül, amibe kerül, természetesen az adófizetők pénzéből. No de mit csinál eközben a többi 94 százalék? Hát azt, amit az okos kislány Mátyás király udvarában: „Jöttem is meg nem is, hoztam is meg nem is, …”
Más szóval, gyors ütemben fejlesztik fel az energia ellátásukat, korlátok nélkül alkalmazva a szenet és az atomenergiát is, és olcsón állítják elő a zöld átálláshoz szükséges termékeket, például a napelemeket és akkumulátorokat, nagyrészt az EU számára.
Hogy hol a probléma gyökere, arra példaként szolgálhat a – történészek által megerősített – alábbi történet: Sztálin egyszer összehívta a legmegbízhatóbb munkatársait és megbeszélték, hogy a közeli időszakban miről szóljon a propaganda kampányuk. A megbeszélés végén azonban figyelmezette a munkatársait: „Elvtársak, a lelkes igyekezetük során nagyon ügyeljenek arra, nehogy mi magunk is elhiggyük a saját propagandánkat!”.
2024. október
Views: 28
