Nyolc évvel ezelőtt, 2016 februárjában írtam, itt, a Nyugati Jelenben először a geopolitikáról. Akkoriban még nem volt „divatos” a témakör. Azóta bebizonyosodott, hogy a geopolitikával nagyon is sokan foglalkoznak, mondhatnánk jelenlegi történelmünk legmeghatározóbb alakítója lett. Azok számára, akik esetleg még nem foglalkoztak a fogalommal, megismétlem a lényeget; a geopolitika egy szóösszetétel a görög geo = föld, és a politika szavakból, tehát a földrajztudomány és a politika kapcsolata, összefüggése. Könnyen megérthető a fogalom, ha elképzeljük, de tapasztalatból is tudhatjuk, hogy egy bizonyos határok közé szorult népesség, régen törzsek, ma államok, országaik természeti – földrajzi helyzetével, adottságaival – elégedetlenek, és egy jobb, gazdagabb, természeti kincsekben bővelkedő területre cserélnék, vagy bővítenék országaikat. Ez a szándék már politika, és következménye legtöbbször terjeszkedés, hódítás, sokszor más népek ellenére, kárára.
Ez létezett már régen, az ősidőkben, és így érthetjük meg pl. a népvándorlás okait, körülményeit és eredményeit, de valójában az általunk részletesen ismert ókori, és középkori háborúk nagy százaléka is területhódítási céllal indult. Háborús indok volt, és maradt a vallási összeférhetetlenség is, modern korunkban pedig a különböző ideológiák erőszakos terjesztése, de a győztesek általában minden befejezett háború után, anyagi kárpótlásként területi követelésekkel is büntették a veszteseket. A mai értelemben vett geopolitikai gondolkodás, mondjuk spekuláció, kb. a XIX. század végén született. Magát a geopolitika kifejezést a svéd Rudolf Kjellén használta először, de a Politikai földrajz már előbb ismeretes volt, ilyen címmel könyvet is írt a német Friedrich Ratzel, a porosz–francia háború után. A kettő között valójában nincs különbség, és ismétlem, nem más, mint a természeti, földrajzi környezet lehetőségeinek figyelembe vétele egy adott ország politikájában.
A brit birodalom első geopolitikai stratégiája a skót származású brit geográfustól, Halford J. Mackindertől származik, és akkoriban megfogalmazott elmélete ma is érvényes az amerikai geopolitikában. Európát, Ázsiával együtt, mint Eurázsiát, Világszigetnek nevezi, és kulcsövezet, vagy magterület elméletei ma is érvényesek, hiszen a legújabb európai, pl. a magyar geopolitikai kutatások is mindig Eurázsiáról beszélnek. (Nem külön Európáról, vagy Ázsiáról.) Mackinder szerint a földrajzi felfedezések lezárásával, egy zárt, kevés változást ígérő bolygón élünk, és ebben a rendszerben a nagyhatalmak geopolitikai törekvései már csak a másik kárára érvényesülhetnek. Talán legradikálisabb állítása – és ez sajnos ma egyik kulcskérdése a bonyolult és veszélyes háborús helyzetnek –, hogy a két nagy kontinentális hatalom, Oroszország és Németország szövetsége az angolszász hegemónia bukását okozná.
Helyben vagyunk. A múlt század elején felemelkedő Egyesült Államok ennek a geopolitikai elméletnek megfelelően többször és sikeresen megakadályozta a német–orosz együttműködést. A mai általános, egész világunk jövőjét befolyásoló geopolitikai elképzelések és stratégiák roppant bonyolultak, és nem látni semmiféle igyekezetet egy olyan világrend kialakítására, ahol minden Földre született ember végre egyenjogúan, békésen és harmóniában élhessen.
Lehetne ezen változtatni, adottak erre egyáltalán a lehetőségek? Szerintem igen! Pár mondatban visszatekintek a „lépcsőkre”, amelyeken mind lejjebb bukdácsoltunk az új század elején. A második nagy pusztító háború után, a két győztes szuperhatalom nem békés jövő felépítésén dolgozott, hanem egymásra vicsorogva, teljes erővel a másik legyőzésére összpontosította erejét. A közel félévszázados hidegháborúban a kapitalista Nyugat állt szemben egy keleti kommunizmussal, amelyet a Szovjetunió, és a Mao Ce-tung vezette Kína képviselt. A Szovjetunió megszűnése után egy új korszak kezdődött, amelyben az Egyesült Államok által dominált liberális, egypólusú világrend alakult ki. Aztán, a hetvenes évek végén Kínában elindult a világ legsikeresebb gazdasági felemelkedése, és a „nyítás és reform” kialakított egy teljesen új, ún. kommunista kapitalizmust, a többit már tudjuk, ma Kína már az Egyesült Államok egyenrangú partnere. Vagy riválisa?
A XXI. század első harmadában a világ átalakulóban van, új világrendet képzelünk el, vagy csak a régit reformáljuk, ki tudja, de az biztos, hogy egy többpólusú, terjedelmes és egymástól elszigetelt régiókban fejlődő világ van kialakulóban. Jövőnk szempontjából döntő kérdés, hogy ez a nagy átalakulás békés eszközökkel, ún. kompromisszumokkal, vagy, ahogy ezt jelenünkben látjuk, múltbeli szokásainkhoz igazodva, háborús eszközökkel történik, illetve bukik, mert egy igazán új világot nem lehet háborúkra építeni.
Az eszmék világa a múlté, a XIX. században felemelkedő ideológiáknak, mint liberalizmus, konzervativizmus, vagy szocializmus, nincs nagy jelentőségük, ezért a jobb-, vagy baloldalt emlegetni teljesen értelmetlen. Ma minden politikai igyekezet a hatalom megtartása, illetve megszerzése körül forog, és ennek eszköze egy „modern”, de hozzáteszem romboló geopolitika. Az új világrendért küzdő három nagyhatalom mellett, egyéni érdekek jogán számos nemzetközi óriás vállalat is részt vesz a geopolitikai csatározásban, a káosz tehát terebélyesedik.
Az Egyesült Államok a régi geopolitikai elvhez ragaszkodva, a német és orosz szövetséget igyekezett megsemmisíteni, úgy látszik sikerrel, de jelen van a világ minden pontján, nemcsak gazdaságilag, de katonailag is. Oroszország geopolitikai stratégiájának legfontosabb pontja, az új Észak-Déli közlekedési út (INSTC), amely összeköti az országot Iránnal és Indiával. Ehhez a tervhez csatakozott a térség legtöbb országa.
A Kína által kezdeményezett Egy Övezet egy Út, szóval a régi Selyemút, legalább hatvan országot köthet össze, az egyik legkomplexebb geopolitikai-stratégiai terv, a fél világ dicséri, az amerikaiak szerint viszont Kína visszaél gazdasági lehetőségeivel. Ha a fentiek mellé megemlítem a BRICS-et, és a Sanghaji Együttműködési Szervezetet, amely földrajzi kiterjedését és lakosságát nézve földünk legnagyobb regionális szervezete, akkor feltehető a kérdés, hol marad az amerikaiak egypólusú világrendje, van értelme még ehhez ragaszkodni?
De hol marad Európa, a világ legfejlettebb civilizációja miért nem vesz részt ebben a vetélkedésben, miért maradtunk mi a geopolitika árnyékában? Van nekünk egyáltalán önálló geopolitikai elképzelésünk? A jelenlegi, szomszédunkban zajló, és a közel-keleti háború teljesen felkavarta a világpolitika helyzetét, főleg Európa helyzetét. Az amerikai érdekeknek teljesen kiszolgáltatva, az erőltetett és felesleges Oroszország elleni szankciók, és az Északi Áramlat tönkretétele után, Európa gazdasága csúszik lefelé, Németország helyzete már-már tragikus. De ne soroljam a nehézségeket, a napi hírekben szinte csak ezekről hallani, no és az újabb és újabb fegyverekről, amelyeket Ukrajnának kell szállítani, hogy legyőzze a keleti agresszort.
Ha nem ébredünk fel, a régi Európa végleg eltűnik, gyermekeink, unokáink már egy egészen új, számunkra felismerhetetlen kontinensen nőnek fel. Ha már geopolitika, akkor próbáljunk meg valami újat! Egy új szemlélet, egy új irányvonal! Csak dióhéjban: a geo szó Földet jelent, a mi földünket, ahol emberek élnek, a természet minden élőlényével és csodájával. Goethe mondta volt egyszer: „Természet! Körülvesz, körülölel bennünket […]. Szüntelenül beszél hozzánk, mégsem árulja el titkát!” Ezzel a természettel jól kijönni, jól helyezkedni, és kihasználni, védekezni ellene, de tisztelni is, ez tulajdonképpen a geopolitika, és nem az, amit ma annak neveznek.
Nem a szuperhatalmak versengése, nem az egyes államok előnyei, nem a másik legyőzése legyen a cél, hanem az, hogy az emberiség közös akarattal, közös elképzelésekkel teremtsen egy jól működő, a természettel barátságban élő világot. Nincs szükség sem egypólusú, sem többpólusú világrendre, maradjon egy színes, soknemzetiségű, sok nyelvet beszélő és különböző kultúrákban élő világ, ahol tiszteletben tartják minden ember jogát az élethez. Közös problémáinkat viszont orvosoljuk közösen, józanul mérlegelve a lehetőségeket.
Európa megtehetné az első lépést, egy ilyen új, mindenre és mindenkire kiterjedő geopolitikai stratégia felé. A világ mai akut problémái, mint klímaváltozás, vízhiány, energiaválság, éhezés, járványok és az óriási életszínvonal különbség csak egy ilyen közös stratégiával kezelhetők. Ezen igazán érdemes elgondolkozni!
Már hallom a megjegyzést: az öreg utópista ismét álmodozik. Igazuk lehet, de én nem miattam álmodozom, hanem azokért, akik még itt maradnak.
Ui. A kecskeméti Neumann János Egyetem Budapesten működő Eurázsia Központjának van egy Geopolitikai Kutatócsoportja. Ők adták ki 2022-ben a tanulmányt: A geopolitika által uralt világ. (Jó volna ha sokan tanulmányoznák, főleg politikusok.)
2024. szeptember 16.
Forrás: Nyugati Jelen