Egy hír margójára: Ezt valamiért mindig is sejtettük, azonban az ő személyükkel kapcsolatban ez az érzés kölcsönös! Valamelyik este nézem a TV Híradót, ahol éppen Tusk magyarázza el a lengyel nézőknek az árvíz történéseit, felhívja a lakosság figyelmét a közép-európai árvízhelyzet valóságára és a nemzet összefogására szólít fel. Majd ecsetelni kezdi az európai összefogás szükségességét, valamint az összefogásban rejlő kölcsönös lehetőségeket.
Mintegy meggyőzve magát kijelenti, hogy fel is veszi a környező országok vezetőivel a kapcsolatot és elkezdi sorolni: – Beszélni fogok a cseh, osztrák, szlovák kormányok vezetőivel. – mondta. Majd folytatta: – És felveszem még Romániával is a kapcsolatot! És ezzel a felsorolás véget is ért, minket szemrebbenés nélkül kihagyott. Ha nem, hát nem!
Von Layen asszony a tíz milliárd euró segélyből egy centet sem adott az ország számára. A jó tanuló lengyelek elvitték a segélyek felét, vagyis öt milliárd eurót. Mindenki kapott valamennyit a segélyből csak mi nem. Ennyit az európai demokráciáról, amely immár mondhatni, hogy totális pénzügyi és politikai diktatúra!
Bár a lengyel–magyar kapcsolatok a maguk ezeréves történelmi múltjával egészen más apropót kívánna meg, de nem „erőszak a disznótor” – mondaná a magyar. A közös királyunktól eltekintve, mindig próbáltunk egymáson segíteni, mint például a második világháborúban, amikor a több százezer lengyel katonának és menekültnek nyújtottunk szállást, ételt és minden segítséget amire szükségük volt. Az akkori hatóságok szemet hunytak azon férfiak „távozása” (meglógása) felett, akik más országban akarták folytatni a hazájuk „felszabadítását”! Megtettük még a náci Németország erőteljes rosszallása ellenére is, pedig diplomáciai úton próbálták elérni, hogy legalább a zsidókat adja ki a Magyarország. Nem szereztünk jó pontokat vele a németeknél, és ezzel tovább mélyítettük azt a gyanút, amely a megbízhatatlanságunkat alapozta meg.
Természetesen nem szemrehányás akar lenni a fentiek felvetése, hanem csak a puszta tények! Egy ország vezetője a nemzetet képviseli, vélhetőleg Tusk ezt még nem tudja. Mert ha egy vezető egy másik nemzetet negligál, akkor azt „elvben” az egész nemzet teszi. Mi azonban ezt betudjuk Tusk úr és Von Layen asszony műveletlenségének, vagy legalábbis rosszindulatának! De mindenképpen le kell szögeznünk, – hogy ők is tudjanak róla – ők sem a szívünk csücskei.
Valójában ennél sokkal több kell ahhoz, hogy a magyar és a lengyel nemzet összevont szemöldökkel nézzen egymásra. Egy biztos a lengyel–magyar nemzetek közötti viszony megrontásához egy bolond biztosan nem tud százat csinálni!
A szerző: újságíró, közíró