Dr. Héjjas István: Miskolczinak mégis igaza lesz

Voltaképpen már most is igaza van, csak még nem esett le a tantusz a klímaharcosoknál. Ha azt kérdezzük, mennyire tekinthető hitelesnek Miskolczi klímaelmélete, érdemes áttekinteni az éghajlattal kapcsolatos néhány fontos tényt, amelyek magyarázata logikusan következik Miskolczi elméletéből.
Vegyük példaként az égbolton látható felhőket, amelyek szerepét, jelentőségét a hivatalos klímatudomány elbagatellizálja azzal, hogy ezek hatását „korrekcióba” vesszük. Csakhogy ehhez túl sok a felhő. Az égbolt 2/3 részét állandóan felhők borítják. Miskolczi elméletileg levezette, és kimutatta, hogy a Földön a fizika törvényei alapján automatikusan kialakul egy átlagosan 66,18% körüli felhő borítottság. Több évtizedes mérések és műholdas felvételek igazolják, hogy az átlagos felhő borítottság éppen ezen érték körül ingadozik kb. +/–1% mértékben.
Ahol nincs felhő, ott nappal meleg van, éjjel pedig hideg. A felhős helyeken azonban nappal nincs nagyon meleg, éjszaka viszont nem hűl le nagyon a levegő. Vegyünk egy extrém példát: A Szahara sivatagban az átlag hőmérséklet 25 C fok körül van. Ez úgy alakul ki, hogy nappal 50 fok körüli a forróság, éjszaka viszont akár fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet. Ha a Szahara fölött olyan lenne a felhőzet, mint Európában, továbbra is lehetne itt az átlag 25 fok, amely esetleg úgy alakulna ki, hogy nappal 30 fok van, éjjel meg 20 fok.

A példa azt is szemlélteti, hogy az átlag hőmérséklet önmagában nem sokat mond arról, hogy milyen az „éghajlat”. Az átlag különféle, gyakran egészen szélsőséges adatokból alakul ki. A Földön vannak helyek, ahol gyakori a mínusz 50 fok, és olyanok is, ahol gyakori a plusz 50 fok. Az ember alkalmazkodó képességére jellemző, hogy mind a két helyen képesek lehetünk élni. Pedig a két szélsőség eltérése 100 fok! És akkor mennyire vehetjük komolyan azt a pánik keltő jóslatot, hogy 2 fok átlaghőmérséklet emelkedés akkora klímakatasztrófát okozhat, hogy az már az emberiség túlélését veszélyezteti?
Miskolczi szerint van az atmoszférának egy egyensúlyi állapota, amelyben bizonyos paraméterek (pl. a fentebb említett felhőfedettség) meghatározott átlagértékre állnak be, illetve ekörül ingadoznak. Ha pedig valamilyen zavaró hatás a rendszert az egyensúlyi állapotából kitéríti, a zavarás megszűnése után helyreáll az egyensúly. Márpedig zavaró tényezők mindig mindenhol fellépnek, és ezek egy része általában kívülről, a világűrből érkezik.

Az egyensúlyi állapot összefügg a levegőt alkotó részecskék energiájával, amely két részből tevődik össze. Az egyik a részecske mozgási energiája, a másik a részecske potenciális energiája. Másfél évszázaddal ezelőtt Rudolf Clausisus felfedezett egy fizikai törvényt (viriál tétel), amely szerint atmoszférával rendelkező égitestek esetén a levegő részecskék átlagos mozgási és potenciális energiáinak aránya önműködően beáll egy bizonyos értékre. Clausisus viriál tétele a Föld légkörére is érvényes, itt azonban a helyzetet tovább bonyolítja, hogy a levegő nedvességet is tartalmaz, amely kétféle állapotban lehet jelen, vízgőz és vízpára formájában. Mivel a levegő hőmérséklete és nyomása mindig mindenhol állandóan változik, ingadozik, a láthatatlan vízgőz helyenként kondenzálódik, kicsapódik, és köd, pára, felhő képződik, máshol pedig ennek fordítottja zajlik, a felhőt alkotó apró vízcseppek elpárolognak, és a felhő láthatatlanul „felszívódik”.

A kondenzáció során hatalmas mennyiségű hőenergia szabadul fel, a párolgásnál hatalmas mennyiségű hőenergia kötődik le. Ennek során meg fog változni a levegőt alkotó részecskék mozgási energiája, és ez megzavarja az egyensúlyt, amit a rendszer igyekszik kompenzálni. A rendszer soha nincs teljesen egyensúlyban, hanem folyamatos kaotikus mozgásban van. Bármennyire is kaotikus a rendszer, mégis van egy elméletileg definiálható egyensúlyi állapota, egyfajta „munkapontja”, amely körül a rendszer paraméterei ingadoznak.
A felhő fedettségi arány mellett egy másik fontos egyensúlyi paraméter a felhők tetejének átlagos tengerszínt feletti magassága, amely viszonylag stabilan 1920 méter körül mozog. Ez utóbbi adat is levezethető Miskolczi egyenleteiből, amit a mérések visszaigazolnak.
További fontos egyensúlyi adat a bolygó átlagos fény visszaverő képessége, az albedo, amely Miskolczi számításai szerint 30,13%. Ilyen arányban veri vissza és szórja szét a Föld a napsugárzást, miközben a fennmaradó 69,87%-ot elnyeli. A mérési eredmények visszaigazolják ezt az adatot is, az átlagérték körüli ingadozás tized százalék nagyságrendű.

Ha nem lenne a levegőben nedvesség, a „hivatalos” klímaelmélet is működőképes lehetne, legfeljebb azon lehetne vitatkozni, hogy a széndioxid és egyéb klímagázok (metán, ózon, dinitrogén-oxid, stb.) milyen arányban hozzák létre a sokat emlegetett „üvegházhatást”.
A legmagasabb politikai szinten jóváhagyott és nemzetközi egyezményekben deklarált klímaelmélet lényege a következő:
A Föld felszínét a rövidhullámú napsugárzás melegíti, amelynek egy részét a bolygó légköre és felszíne elnyeli. Az így felvett hőenergia azután láthatatlan hosszúhullámú infravörös hősugárzás formájában távozik a világűr felé. A felszíni kisugárzásnak azonban egy részét a levegőben lévő klímagázok elnyelik és visszasugározzák a felszínre. Ez a jelenség a már említett üvegházhatás, amely nélkül az átlagos felszíni hőmérséklet mindössze mínusz 18 fok lenne, szemben a ténylegesen mérhető plusz 15 fokkal.
A hivatalos klíma doktrína szerint túl sok a levegőben a domináns klímagáznak kinevezett széndioxid, és emiatt a bolygó veszélyesen felmelegedhet. Ha a világűrből megnézzük a Földet, mit látunk? Ahol felhő van, ott a felhőket, ahol nincs felhő, ott szárazföldeket és óceánokat. Miskolczi kulcsfontosságú felismerése, hogy optikai szempontból a felhők teteje hasonlóan viselkedik, mint az „igazi” felszín, hiszen a napsugárzás egyik részét visszaveri, a másik része pedig elnyelődik, majd az elnyelt hőenergia a felhő tetejéről hosszúhullámú infravörös sugárzás formájában távozik.

Miskolczi ötlete az volt, hogy tekintsük a bolygó optikai felszínének a felhőtlen területeken a tényleges felszínt, a felhős területeken pedig a felhőzet tetejét, és az így definiált „Aktív Planetáris Felszín” (APF) legyen az a felület, amelyre fel lehet írni a hivatalos klímaelméletben is alkalmazott sugárzás átviteli egyenleteket.
Felvetődik persze a kérdés, hogy mi történik a felhők alatt, hiszen a felhőkön keresztül a napsugárzás egy része eléri az „igazi” felszínt, amely az elnyelt energiát hosszú hullámon felsugározza a felhők felé. Miskolczi ezt a kérést is alaposan elemezte, és a számításait mérési adatokkal ellenőrizte. Miskolczi egyik fontos megállapítása az, hogy ilyenkor a felszínről érkező sugárzás teljes spektrumát a felhők teljesen elnyelik. Ez azt jelenti, hogy a felhőtetőről felfelé kilépő teljes hosszúhullámú sugárzást maga a felhő sugározza ki, semmi más.
Miskolczi a fizika ismert törvényei alapján azt is levezette, hogy a rendszer egyensúlyi állapotában az APF-re vonatkoztatott üvegházhatás automatikusan beáll az elméletileg lehetséges maximumra, és tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.

A hivatalos klímatudósok vitatják ezt az állítást. Azzal érvelnek, hogy a legerősebb klímagáz a vízgőz, és ha több a levegőben a széndioxid, akkor meg fog nőni a levegő vízgőz tartalma is, és tovább fokozza az üvegházhatást. A NASA rádiószondás mérései ezt az állítást nem támasztják alá. Habár tény, hogy növekvő széndioxid koncentráció esetén a talajszint közelében több lesz a levegőben a vízgőz, azonban a magasabb légrétegekben sokkal jobban csökken, mint amekkora az alsóbb rétegekben a növekedés, és ez kompenzálja a széndioxid hatását.
Miskolczi elmélete megismerhető „Az éghajlat önszabályozása” c. könyvéből (Püski Kiadó, 2021.), amely innen letölthető:

https://klimarealista.hu/miskolczi-ferenc-az-eghajlat-onszabalyozasa-frissitve/

Miskolczi elméletének végső tanulsága így fogalmazható meg:
A széndioxid nem befolyásolja az éghajlatot, és nem okozhat klímakatasztrófát. Ebből az következik, hogy értelmetlen a dekarbonizációs zöld politika, amely sokba kerül az adófizetőknek, és veszélyezteti a biztonságos energia ellátást. A klímavédelemre értelmetlenül elpazarolt milliárdokat hasznosabb célokra kellene fordítani, például az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra, és/vagy az igazi környezetvédelemre, amelynek során látványos pótcselekvések helyett olyan anyagok emisszióját korlátozzuk, amelyek tényleg ártanak az élővilágnak, és az emberi egészségnek. A széndioxid azonban nem káros anyag. Éppen ellenkezőleg! A széndioxid ősidők óta a levegő ugyanolyan nélkülözhetetlen alkotórésze, mint az oxigén. Ha sikerülne a levegőt „dekarbonizálni” széndioxid mentesíteni, minden élet kipusztulna a Földről.

2024. szeptember