Ösztönös kötődésem gyermekkoromban kezdődött néhány régi tárgyhoz. Kölcsönös, szelíd ragaszkodással végigkísértek és most felnőtt fejjel próbálom kideríteni, hogy miért is voltak számomra fontosak!
Hitről, nevelésről, hagyománytiszteletről.
A faragott fatáblácska emlékezetem óta szobánk falán lógott. Festések alkalmával került le onnan időlegesen, de utána újra ott láttam megszokott helyén. Fontos tárgy volt, bár emlékezetem szerint sohasem beszéltünk róla a családban. Mégis mélyen lelkembe ivódott mondanivalója. Emlékszem gyermekkoromban sokszor elolvastam:” HA AZ ISTEN VELÜNK KICSODA ELLENÜNK?” Milyen különösen van fogalmazva! Egyszerre állítás és kérdés,- bizonyosság és kétkedés!?
Az ember életének azonban vannak alapvetései, amit sohasem firtat, elfogad, lélekben azonosul vele, mélyen magában hordozza, ami mégis bármikor felszínre törhet. Így jártam váratlanul, amikor egy könyvdedikáció alkalmával ezt az idézetet kaptam ajándékba! Szíven ütött, felszakította emlékképeimet s úgy gondoltam érdemes egy kicsit elidőzni a kérdésnél. Szüleim vegyes-házasságúak voltak. Édesanyám katolikus, Édesapám református vallású volt. Az volt a szokás, hogy az ilyen házasságból születendő lánygyermekek az anyjuk, a fiúgyermekek, az apjuk vallását vitték tovább. Így aztán mi a testvéremmel vasárnaponként hol a katolikus, hol a református templomba jártunk misére. Nem volt ebben számunkra semmi különös.
Hálás vagyok utólag a szüleimnek, hogy sohasem presszionáltak bennünket, meghagyva nekünk a választás szabadságát. Ezáltal sokkal többet adtak nekünk, a HIT fontosságát, hiszen egy az Isten, felekezeti hovatartozás nélkül is. A gyermeknevelés napi gondjaival minden szülő szembesül, ki nem szeretne ennek tökéletesen és következetesen megfelelni? Tisztában kell lennünk azzal, hogy a gyermekkor nagyon fogékony és egy sajátságos világ, ahol nem mindig a szavak, a magyarázatok hosszadalmassága a döntő hanem, hogy fontos impulzusok érjék őket, ezért a hatásuk nem marad, nem tűnik el nyomtalanul. Emlékszem a sétákra, langyos nyári estéken, amikor Édesanyám kezemet fogva a csillagos égboltról mesélt, közben tücsök cirpelés és távolról olykor tárogató hangja szólt… A Tejútról mesélt, megmutatta a Göncöl-szekeret, a fényes Sarkcsillagot és azt is, hogyan tudjuk egyszerű módon megtalálni az égbolton. A gyermekek a hallottakat átalakítani képesek saját megértési szintjükre, így nem okoz számukra semmi problémát, kérdeznek esetleg, vagy még azt sem. Mégis maradandó nyomot hagyva emlékezetükben, amit később talán felnőtt fejjel próbálnak tudatossá tenni.
Emlékezetes volt, tizenéves koromban, amikor Apám „titokzatos íróasztalából” előkerült kis, fehér vászonzacskóból néhány régi pénzzel ajándékozott meg. Inflációs pengők voltak benne. Talán Ő sem gondolta, ez keltette fel későbbi érdeklődésemet a numizmatika és a történelem iránt. Családi és ismerősi körök adományaként gyűjteményem szépen gyarapodott, én pedig egyre többet foglalkoztam a régmúlt időkkel. Így lassan rájöttem, nemcsak jelen életünk létezik, hanem vannak ősi értékeink, hagyományaink, amit előző koroktól kaptunk. Kell, hogy jusson időnk néha, hogy őseinkkel is foglalkozzunk gondolatban, észrevéve, hogy van egy híd, ami a múltat összeköti a jelennel. Mert mi is a hagyomány? Folytonosságban létezni! Ennek felismerése feladat számunkra, ösztönzés, hogy rálépjünk a lelki és sokszor fizikai zarándoklatra, amire belső késztetésünk ösztökélhet. Sok ember elindult már ezen az úton!
Végezetül, a közös történelmi múlt példájaként szeretném felidézni maradandó erdélyi emlékemet. Néhány éve Torockón magánházaknál voltunk elszállásolva. Ha meggondoljuk vendéglátóink részéről nagyfokú bizalom volt átadni – ha átmenetileg is – életterüket „idegenek” számára. Az én házam, az én váram! Ezt elfogadni csak tisztelettel lehet. Megilletődéssel léptem be az egyszerű kis konyhába, ahol piros fonállal kivarrt falvédő feszült a falon, – „Ha az Isten velünk kicsoda ellenünk?”- hirdette ismerősen, mellette gyermekeknek szóló intelmet olvashattam, amolyan sajátságos Tízparancsolatot. Ezúton továbbadom, tisztelettel felhívva a figyelmet arra, többet ér ez, mint száz tiltó szó! AJÁNLOM, minden gyerekszoba falára!
Ha kinyitod – csukd be!
Ha bekapcsolod – kapcsold ki!
Ha eltöröd – javítsd meg!
Ha nem tudod megjavítani – szólj!
Ha kölcsönkéred – add vissza!
Ha elveszel valamit – tedd vissza!
Ha rendetlenséget csinálsz – rakj rendet!
Ha nem tudsz valamit – kérdezd meg!
Ha nincs közöd hozzá – ne szólj bele!
De mindenekfölött igyekezz szeretni,
s tedd mindezt a HARMÓNIÁÉRT!
A szerző: újságíró
Kedves Barna Beatrix!
Minden alkalommal a világegyetem tudatossága és az emberi lélek egyedül álló csodája az amiröl és ahogyan ír!
Az Isten áldja meg érte!