A Környezetgazdálkodás tantárgyat 1984-ben vezette be a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán évfolyamszinten, kötelező tárgyként Dr. Buday-Sántha Attila professzor. 1989-2011 között én is részt vettem a tantárgy tanításában, majd 2018-ban jelent meg Környezet-gazdaságtan, környezetgazdálkodás c. tankönyvem a Kossuth Kiadónál. Ebben párhuzamosan tárgyalom az elméletet és a gyakorlatot.
A definíció. Madas Andrástól származik a környezetgazdálkodás ma érvényes definíciója: “A környezetgazdálkodás a természetes és a művi környezet hosszútávú szabályozott hasznosítása, tervszerű fejlesztése, és hatékony védelme!” Itt rögtön felhívnám a figyelmet a természetes és a művi környezet együttes kezelésére, ugyanis a sötétzöldfülű (magyarán dilettáns) gondolkodásban a körenyezetgazdálkodás fogalmát leszűkítik a természetvédelemre. Figyeljük meg Madas András definíciójában a sorrendet is! Első helyre került a szabályozott hasznosítás, a másodikra a fejlesztés, és “csak” a harmadik helyre a védelem!
A sötétzöld(fülűek) ezt nem értik: az emberi környezet egyben erőforrás is, amelyet ki kell használnunk, ha élni, fejlődni akarunk! Sőt: minden élőlény számára a környezete erőforrás. A környezetvédelem nem egyenlő azzal, hogy “minden maradjon úgy, ahogy van”, semmit ne változtassunk meg! Először is: ma már akár a természetes, akár a művi környezetünket szabályoznunk kell, ha el akarjuk kerülni annak leromlását! Elég megnézni egy korábban gondozott, majd magára hagyott rét-legelő területet, hogy mivé alakul át rövid idő alatt: gaztengerré, dzsumbujjá, invazív özönnövények által tönkre tett ökosziszémává.
Haladásellenesség, technikaellenesség, tudományellenesség! A sötétzöld ideológia legnagyobb veszélye a tudományos-technikai fejlődés tagadása, amolyan “vissza a kőkorszakba” személelet; alapja pedig az áltudományok burjánzása. Valójában a környezetvédelemnek, a környezetgazdálkodásnak a legtöbbet ma már éppen a sötétzöld dilettantizmus árt szerte a világon. Sajnos a környezetvédelem kérdése a politikai hisztéria szintjére süllyedt, és olyan “felszentelt” prófétái jellemzik napjainkban, mint Gréta Thunberg, a szerencsétlen, szellemileg, testileg retardált kislány, akiből sikerült felelőtlen embereknek, így még az apjának is, amolyan “modern” celeb sztárt kreálniuk.
Nem lehet megkerülni itt sajnos Áder Jánosnak, volt államfőnknek az enyhén szólva is ellentmondásos szerepét! Rengeteg téves megnyilatkozásából most csak egyet emelek ki. Azt állítja, hirdeti, “tanítja” középiskolásoknak is, hogy a felelőtlen, mert nyilván tudatlan agrártermelők tönkre tették termőföldjeinket azzal, hogy a súlyos gépekkel összetömörítették a talajokat. Itt megragadható a sötétzölt dilettantizmus fontos mozzanata: az adott területen való ismeretek hiányában oktatják ki a szakembereket. Jelen esetben a pesti flaszterról az agronómuokat, tudósokat, az agrártechnikát fejlesztő mérnököket. Ma ezeken a “tönkre tett” talajokon ötször-hétszer nagyobb termésátlagokat érünk el, mint 100 évvel ezelőtt, és így tudunk nyolcmilliárd embert táplálni soha nem látott bőségben. Én ezt nagyobb eredménynek tartom, mint a Holdra szállást, vagy az atombombát. Természetesen szó sincs itt agyontömörített, tönkre tett talajokról, elemi iskolás fizika elég hozzá, hogy lássuk, miért is olyan széles a modern traktorok, kombájnok kereke.
Klímahisztéria. A Föld klímája ritka és rövid időszakokban volt olyan ideális az élet szempontjából mint ma. 120 ezer évvel ezelőtt elkezdődött az utolsó jégkorszak, amely csak 12 ezer évvel ezelőtt ért véget! Őseink igen sanyarú évezredeket éltek túl, a mi nagy szerencsénkre. Örüljünk neki, hogy ma ilyen kellemes a hőmérséklet! Ingadozások, flutkuációk mindig is voltak és lesznek, ezekhez alkalmazkodni kell, és nem ellenük “védekezni”! Olvad az Arktisz jege, jaj mi lesz a jegesmedvékkel! Nos, én nem aggódom amiatt, hogy a következő évezredek (és nem évek!) alatt a jegesmacik bundája megbarnul, áttérnek más életmódra. Az élet lényege mindig is az alkalmazkodás!
A tengeri jégmezők elolvadása pedig nem emeli meg egyetlen milliméterrel sem a globális vízszintet. Csak ennek megértéséhez ismerni kellene Arkhimédész törvényét! Tessék kipróbálni! Öntsünk egy pohárba félig vizet, töltsük föl ezután jégkockákkal színültig! Jelöljük be a vízszintet filctollal, majd hagyjuk éjszakára a poharat az asztalon. Másnap reggelre a jég elolvad, de a vízszint ugyanott lesz, ahol este bejelöltük! Az elolvadó jég azt a térfogatott tölti ki a folyékony vízben, amit eddig onnan kiszorított.
Grönland dán-viking nyelven Zöldföldet jelent, mert 1000 évvel ezelőtt Vörös Erik ott még dúsüvű legelőket talált. 1300 körül kezdődött egy kisebb lehűlési periódus, az északi féltekén, akkor jegesedett el a 2 millió km2 területű sziget. A XVI-XVII. században a holland csatornák a fenekükig befagytak, idősebb és ifjabb Brueghel örökítette meg festményein az önfeledten korcsolyázó polgárokat. Hunyadi Mátyást 1458. januárjában a Duna jegén koronázták meg, és ez nem holmi anekdota.
Az 1930-as években az egész északi féltekét katasztrofális aszály sújtotta! Ez volt a valódi oka az “ukrajnai éhínségnek”, melyben több ember halt éhen az Orosz Föderációban, mint Ukrajnában. Az Egyesült Államokban ez volt a “porviharok évtizede”, a Közép-nyugatot kétmillió farmecsalád hagyta el, mert elsivatagosodott a farmjuk. Erről szól John Steinbeck Egerek és emberek c. drámai regénye.
Félreértés ne essék: csökkenteni kell mindenfajta szennyező kibocsátást, keresni kell a környezetbarát megoldásokat minden területen, de hisztéria nélkül! Bízzuk ezt a kérdést (is!) a tudományra, a szakértelemre, tudásunk bővülésére, és a társadalom ne engedje át e területet (sem) a dilettantizmusnak, a politikai kóklereknek, sarlatánoknak!
Ne a Gréta Thunbergek, Áder Jánosok akarják megoldani a környezetvédelem, a környezettel való gazdálkodás komplex társadalmi feladatait!