2021. augusztus 19., csütörtök 15:21
Az Egyesült Államok minden fronton visszavonulóban van és alkalmatlan politikusai képtelenek megállítani a hanyatlást .
Egyetlen birodalom sem örök: végezetül mind elbukik, önhittség és megalázottság közepette. Az elfuserált afganisztáni kivonulás szívszorító emberi szenvedéstörténete pusztán csak a legutóbbi jele az amerikai korszak végének: Washington már nem a világ csendőre, miközben a terjeszkedő, autoriter regionális hatalmak közötti összecsapások zavaros jövője integet felénk.
Már messze vannak a késői 1980-as és korai 1990-es évek, amikor Amerika globális befolyása csúcson volt. A Reagan-i újjászületés, a berlini fal leomlása, a kommunizmus és gulágjainak bukása, a Szilikon-völgy felemelkedése és az internet feltalálása, Kuvait felszabadítása: ezek voltak a hegemón USA arany évei, a Pax Americana dicső napjai, amelyek lezárták az emberiség legzavarosabb évszázadát.
Hollywood magasan hordta a fejét és mindenki olyan akart lenni, mint Amerika, úgy akart szavazni és fogyasztani, mint Amerika és mintha úgy is történt volna. A közös piac 1992-es megalakítása Európában kísérlet volt Amerika leutánzására, ugyanabban az évben a kínai Csiang Cö-min bejelentette a korszakváltást jelentő „szocialista piacgazdaságot”.
Mégis mindez – miközben távolról sem volt közmegegyezés a jólét és annak elérési módja tekintetében – kegyetlen tévút volt, az amerikai elvek túláradása. Ezek után minden elromlott. Paradox módon a 2001. szeptember 11-i terrortámadások nem döntötték meg az amerikai birodalmat: felébresztettek egy alvó óriást és hazafias felbuzdulást okoztak, és egy alternatív történelem egy erőteljes, de viszonylag rövid ideig tartó megtorlást jegyezhetne fel, Bin Laden azonnali kiiktatásával. Ehelyett egy évtizedet kellett várnunk, míg Bin Ladent kivégezték Pakisztánban (már maga a tény, hogy egy állítólagos szövetségese rejtegette, bizonyítéka Amerika hanyatló erejének) és a világnak el kellett szenvednie a Közel-Kelet hosszas, félszívvel végzett és végezetül katasztrofálisan kontraproduktívnak bizonyuló átformálását.
Húsz év elmúltával Amerika világméretű terve romokban hever, elitjei szinte minden kérdésben összezavarodtak. Az afganisztáni visszavonulás során látott ostobaság és alkalmatlanság bizonyítja, hogy nem értik a világ többi részét, és nemhogy a világot, de még saját országukat sem tudják kormányozni.
Elvakítva a leegyszerűsítő általánosítástól már nem értik a vallási, törzsi, történelmi és nemzeti különbségeket vagy azt, hogy az országok miért akarják saját magukat kormányozni.
Akárhova nézünk, Amerika terve kudarcot vallott. Például az, ahogy Washington katonailag, jogilag és az „eurodollárral” támogatta az Európai Egyesült Államok létrejöttét.
A Brexit a vég kezdetét jelezte ennek a disztópikus építménynek: mások is el fogják hagyni az EU-t, vagy a közelgő migránsválság – Afrikából és a Közel-Keletről tízmillió akarnak kivándorolni, miközben az EU-ban toxikus kísérletek lesznek a migránsok „elosztására” – vagy populista lázadások, vagy gazdasági összeomlás miatt.
A Közel-Keleten minden ország vagy terület, amelyhez Amerika hozzányúlt, káoszban van. Afganisztán ismét a tálibok kezére került. Irak egy rémálom, Szíriában tömeggyilkosságok történtek a Nyugat szeme előtt, és Líbia is katasztrófa. A Clinton-féle izraeli-palesztin béketerv elbukott: a gázai kivonulás csupán feltüzelte az antiszemita Hamász terroristáit. A Biden-kormányzat továbbra is hízeleg a kétarcú iráni rezsimnek. Nem látják, hogy atomfegyvert akarnak és Izraelt elpusztítani? Ami az Öböl-államokat illeti – melyek nagyrészt amerikai protektorátusok –, mi lesz a sorsuk, amikor az olajkereslet összeomlik a karbonsemlegesség eredményeként? A Közel-Kelet bajai még csak most kezdődnek.
Amerika visszavonulása Ázsiában is látványos. Kína a kapitalizmusnak köszönhetően gazdag és erős lett, ami önmagában az amerikai ideológiai expanzionizmus egyik nagy diadala. De népessége nem lelkesedik a demokráciáért. Peking leszámolása a nagyvállalkozókkal és más független hatalmi forrásokkal halálos komolyságát demonstrálja és a saját birodalmi múltjához való visszatérés vágyát.
Kínát nem lehet már visszatartani: megszerezte Hongkongot, és egyszer Tajvan ellen fog fordulni. És akkor mi lesz? Amerikát belerántják a nukleáris III. világháborúba, a kevés amerikai birodalmi sikertörténet egyikével, Japánnal együtt? Így fog minden összeomlani? Vagy Washington inkább odébbáll? És mi van Indiával és Pakisztánnal?
Teljes a zűrzavar: A Pax Americana Kuvait megmentésén és a jugoszláv konfliktus lezárásán kívül semmi lényegeset nem ért el az elmúlt 30 évben. Amerika hatalmas belső bajokkal küzd: a jogállam romokban, a Bidenhez hasonló másodosztályú gerontokratákhoz való vonzódása példa nélküli. Önbizalomhiánnyal terhelt elitjei a bizarr „ébredés” szorításában egy nihilista, ellenszenves önutálat köré csoportosulnak, nincsenek már átadható értékei, sem a kapitalizmus, sem a demokrácia, sem az amerikai álom. Hogy lennének képesek legyőzni a valódi gonoszokat azok, akik az önmagukban megtalált „mikroagresszióktól” rettegnek? Ami a közvéleményt illeti, ők nem akarnak tudomást venni a világ többi részéről: hogyan, milyen körülmények között kerülhetné így el az USA birodalma a végső hanyatlást?
Sikerülhetett volna az amerikai intervenció Afganisztánban és Irakban? Hayekiánusként, aki hiszi, hogy Végzetes Önhittség azt gondolni, a kormányok képesek sikeresen központosítottan tervezni a világot, korábban jogosan lehettem szkeptikus. Azonban 2001. szeptember 11-ének sokkja tévesen arra vezetett, hogy egyetlen egyszer elhiggyem, egy teljes körű imperialista invázió talán beválhat, és a liberális demokrácia és a kapitalizmus elterjed a régióban.
Az érvelés egyszerű volt: Amerika már tett ilyet Japánban MacArthur tábornokkal, aki egy nagyon eltérő társadalmat demokráciává alakított, és Németországban is, hát miért ne sikerülhetne ez Irakban is? Ehhez hatalmas szárazföldi haderő kellett volna, sokkal nagyobb, mint amit valaha is bevetettek, a társadalom teljes átvétele és évtizedekig tartó megszállás, ami valószínűleg úgyis kudarcot vallott volna.
Én megtanultam a leckét: a gyakorlatban Amerikának soha nem lenne szabad megkísérelni államot építeni. A változásnak spontánnak és szervesnek kell lennie, mert másképp fenntarthatatlan.
Igen, az al-Kaidához és a mai Iránhoz hasonló fenyegetéseket erőteljesen kell elhárítani, és a népirtásokat megakadályozó humanitárius intervenció kötelező, de a totális liberális imperializmus óhatatlanul visszaüt.
A Nyugat elveszítette az irányítást: tömeges népmozgások, valutaháborúk és természeti erőforrások miatti csaták jönnek. Az Amerikai Birodalom legalább hitt a szabadságban és a demokráciában, ami a helyébe lép, az még tettetni sem fogja, hogy liberális.
Forrás: https://www.telegraph.co.uk/news/2021/08/18/witnessing-collapse-american-empire/