Minden, ami körülöttünk létezik és régebben is létezett, a valóság része. Az objektív valóságot érzékszerveinkkel tapasztaljuk, látjuk, halljuk, tapintjuk, de létezik szubjektív valóság, csak agyunkban születik meg, idegeink által lesz felismerhető, csak számunkra. Az igazság még bonyolultabb, bár a valóságot kellene tükröznie, ehhez kellene alkalmazkodnia, gyakran a szubjektív valósággal áll összhangban.
Ha a dolgok valós, bizonyítható állapotát, ténynek nevezzük, akkor az igazság és valóság egyformán a tények feltárása és közlése. A filozófia bonyolult, de éppen egy filozófus mondta, hogy a filozófia lényege nem az igazság birtoklása, hanem az igazság kutatása. Maradjunk napjaink valóságánál.
Az utóbbi évtizedekben tények bizonyítják, hogy a világ népei nem békés együttélésre rendezkedtek be, hanem folytatólagosan és mindig erősebben fegyverkeznek, tehát logikus, hogy háborúkra készülnek. Szomorú és nyers valóság!
A hidegháború éveiben két szuperhatalom nézett egymással farkasszemet, katonailag mindkettő erős volt, minőségi és mennyiségi különbségekkel. Az 1945-ben felrobbantott amerikai atombombák megriasztották a szovjeteket, régebbi atomfizikai kísérleteiket felújították, és 1949 közepére erőfeszítéseiket siker koronázta. Az amerikaiak elvesztették monopolhelyzetüket a nukleáris fegyverek területén, ami még bonyolultabb helyzetet teremtett a hidegháború amúgy is feszült légkörében. Nem lehet csodálkozni, hogy ázsiai és más regionális hatalmak is „beléptek a klubba”, és most, közel nyolcvan év után, az Egyesült Államok mellett még legalább kilenc ország rendelkezik nukleáris fegyverekkel, és további legalább 10 országnak van lehetősége ilyen jellegű fegyverkezésre.
Nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy mi lakozik azok fejében, akik az atomfegyverek bevetéséről dönthetnek, viszont a média ijesztgetései – pl.: Soha nem voltunk ilyen közel a világvégéhez, mint most. Elpusztíthatják a világot az atomhatalmak? – csak olaj a tűzre, egyrészt pánikot okozhat, másrészt egy agyalágyult fejében megszülethet az ötlet, hogy ha már annyit beszélnek róla, hát próbáljuk ki.
A dolog komoly, nem buta jóslatokat kell ismételni, nem Nostradamust és a többieket kell olvasni és híresztelni, de még a Jelenések könyvét sem, hanem fel kell tenni a kérdést, élni akarunk, vagy elpusztulni.
Mindenki meghal egyszer, de a világ azért megmaradhat, minek a kultúra, minek a technikai fejlődés, minek a mesterséges intelligencia, meg a többi felesleges igyekezet egy még kényelmesebb, még gazdagabb világ megteremtésére, ha a tendencia minden sarokban az, hogy a másikat el kell pusztítani, hogy én megmaradjak, és zavartalanul, még jobban élhessek.
A világnézetet kell megváltoztatni! Valami olyan közös eszme, gondolat kell, amit mindenki elfogad, ami nem függ vallástól, rassztól, nyelvtől vagy társadalmi helyzettől, hanem egyszerűen az emberről szól, akit Isten megteremtett, vagy kifejlődtünk a majomból, teljesen mindegy, itt vagyunk, csodákra vagyunk képesek, mert agyunk óriásit fejlődött, csak valami megzavarta gondolkodásunkat, az önzés, az egoizmus, a rosszindulat, a telhetetlenség, az uralkodási vágy fékezi a józan szellemet.
Talán mégis létezik egy összeesküvés ellenünk, és egy kis szervezett csoport a világon azt állítja, hogy jó itt élni, gyönyörű ez az egész, de nem ennyi embernek, túl sokan vagyunk, ha az így megy, akkor megszűnik a jólét, káosz lesz és nyomor, ezér jó múltkoriban bejárta a világot egy könyv, erről a fenti témáról szól, ijesztő olvasmány.
Susan George idén lesz 90 éves, amerikai születésű, de inkább Franciaországban élő írónő, politológus, sok mindent tanult, aktivista, aki a békéért, egy igazságos életért, a szegénység felszámolásáért, környezetünk megvédéséért, szóval mindazon dolgokért harcol, melyek mai világunkban már nem léteznek. 1999-ben jelent meg első kiadásként könyve, a Lugánói tanulmány. A témakör egy mondatban: a kapitalizmus megőrzése a huszonegyedik században. Megjegyzendő, hogy a könyv szövege fiktív, maga az író is bevallja, hogy a tanulmányt elejétől a végéig ő írta, tehát azt kellene mondanunk, hogy az egész csak a képzeletben, az író elméjében született, de valójában a könyv a valóságot írja le, pl. azt a harcot melyet a kapitalizmus vív az emberiség, emberi jogok és az emberi értékek ellen, és igazolja azt, hogy vannak erők, melyek szerint a sok ember felesleges, tehát: „Halj meg időben! Ne legyél nyugdíjas és beteg!”, mert ez sokba kerül.
A COVID-járvány milliós áldozatai, és most a sok értelmetlen háború, ahol fiatalok ezrei pusztulnak el, két akció gyors egymásutánban.
Mindez véletlen?
A Lugánói tanulmány, a könyv hosszú és nem szórakoztató, inkább lehangoló. A lényeget, aránylag röviden, Csath Magdi, ismert magyar közgazdász foglalja össze egy érdekes tanulmányban, az interneten megtalálható, érdemes elolvasni és elgondolkozni.
A témára még visszatérek.
Forrás: Nyugati Jelen