„Az Antikrisztus napjai ezek, csillog a világ szörnyű aranyszennye!
Röhögő senkik, balkörmű gazok szállnak mennybe!” Tóth Árpád: Álarcosan
Egy interjú esszenciája
Az ATV-ben Rónai Egon készített interjút Kéri László politológussal 2013. december 26-án. A másnapi ismétlést is nagy figyelemmel végig néztem. Kéri Lászlót a legnagyobb rosszindulattal (vagy jóindulattal?) sem lehet elfogultnak nevezni, kőkemény kritikusa ő a kormányoldalnak és az ellenzéknek egyaránt. Elemzései tűpontosak, tárgyilagosak, objektívek (tudom, ez egy „nehéz” jelző, mert hát van-e ilyen?), érdemes lenne rá odafigyelni, főként az ellenzéknek. De ennek én nem sok jelét látom…
A végén hangzik el ama mondat, amelyben minden benne van, mint cseppben a tenger: „Nem tudok róluk semmi jót mondani!” Mármint az ellenzékről. És hozzá teszi, hogy a szapulásuktól amúgy eltekint, azt a kormányoldalra hagyja. Illetve majd akkor foglalkozik ő az ellenzékkel, ha lesz ott olyan tényező, amely, aki egyáltalán tényező lehet Orbánnal, a Fidesszel szemben. Tökéletes diagnózis, nincs is mit hozzá tenni!
Egy másik interjú
2023. december 28-án reggel Somos András készített inerjút Csillag Istvánnal, a Medgyessy kormány egykori közlekedési és gazdasági miniszterével. Csillag István az utóbbi 10-15 évben gyakran jelentkezett elemzéssel a Közgazdasági Szemlében is, ahol mindig egykori saját kormányát és főként annak miniszterenökét szapulta. Most szóba került az Európában kiugróan magas hazai infláció, amit hát nem lehet magyarázni Covid járvánnyal, háborúval, szankciókkal, hiszen ezek a negatív jelenségek a többi európai országot is egyformán sújtották, sújtják. Várom a kézenfekvő magyarázatot, de az elmarad! „Természetesen” a 2022 áprilisi választások előtti pénzkiszórás, „osztogatás” az ok Csillag István szerint. A magyar közgazdák standard szamársága megint a bérinflációról, bér-ár spirálról. Milton Friedman bizonyította be hosszú időszakot átfogó elemzéseivel, hogy a bérek és az infláció között nincs, és soha nem is volt kapcsolat a II. világháború óta. Gyakran kifejezetten egymással ellentétesen mozogtak a XX. században! Mert a modern globalizált világgazdaságban a kereslet növekedésére nem az ár, hanem a volumen reagál. Jó példa erre az 1980-as évek nagy konjunktúrája, amikor dinamikusan emelkedtek a nyugati országokban a bérek, sőt, a nyugdíjak is („reaganomics”, „thatcherizmus”), mégis csökkent az infláció, mégpedig igen gyorsan!
De jó magyar példa is van erre a közelmúltból, mégpedig éppen Csilagg István miniszterségének időszakából! 2002 szeptemberében (nem a választás előtt, hanem az után!) lépte meg a Medgyessy kormány az 50%-os közalkalmazotti béremelést, ami 800 ezer munkavállalót érintett, és rögtön húzta fölfelé automatikusan a bérszínvonalat a reálszférában is, valamint a nyugdíj színvonalat is! Mégis – de inkább éppen ezért! – rohamosan csökkent az infláció, lement 2001-2005 között 9,8%-ról 3,6%-ra.
Egy kis kitérő: hogyan vezethet keresletnövekedés az infláció csökkenéséhez! Megnő az eladási volumen (és nem az ár!), mert a termelés és a kereskedelem gyorsan alkalmazkodik, nő a profittömeg, és a piaci konkurenciaharc eredményeként lemegy az infláció! Mert aki nem emel árat, az van előnnyel az árat emelőkkel szemben!
Kissé komikus epizódra emlékszem 2006-ból, amikor Járai Zsigmond előadást tartott a Pécsi Tudományegyetem aulájában. Kivetítette az infláció ábráját, és hozzá tette, hogy Medgyessy nagyarányú közalkalmazott béremelése 2002 szeptemberében nagy inflációs nyomást eredményezett. Járai tovább lépett, jött az új ábra, én azonban megszakítottam (kollégáim nagy elképedésére!), és kértem hogy helyezze vissza az infláció ábráját. Majd megkértem, hogy menjen oda, és mutassa meg hol volt Medgyessy béremelése. Rögtön meg is sajnáltam őt egy kicsit, mert nagyon nagyot égett: jól látszott, hogy 2002 után gyorsult föl az infláció csökkenésének üteme. 2005-ben már csak 3,6% volt! Hol vagyunk ma ettől?? Mint ahogy hol vagyunk ma attól az 59% GDP arányos adósságrátától, amivel Medgyessy (az annyit szapult nagy „osztogatás” után!) átadta a kormányrudat 2004. szeptember 29-én! Hányszor hallom ma is azt szamárságot, hogy Medgyessy az „osztogatásba” bukott bele!
Az interjúban Csillag István szóba sem hozza a hazai rekordinfláció valódi okát: Matolcsy György katasztrofális leértékelési politikáját, amit 2013 februárja óta folytatott. Mellesleg a Bokros-Surányi csomag csúszó leértékelési gyakorlatát ismételte meg ezzel, ami önmagában is elképesztő szamárság volt közgazda szakmai szemmel nézve! De melyik magyar közgazdász hozza ezt szóba manapság? Mindenki az „osztogatásról” fecseg-locsog örökké. Hát, ennyit tudnak a mi közgazdáink, gazdaságpolitikusaink a modern közgazdaságtanról, a monetárszféra és reálszféra kapcsolatáról!
Az „osztogatás” mítosz azért is nagyon kártékony, mert éppen, az időnként valamilyen okból, elengedett pénzkiáramlás – bér-és nyugdíjemelkedés – kompenzálta valamelyest a hazai emberi tőke, a humán vagyon tragikus alulértékeltségét. Ami a fő oka egyébként évtizedek, de inkább évszázadok óta (lásd: Elbától keletre való elkanyarodás a XVI. századtól kezdve!)vergődésünknek, lefelé csúszásunknak! A magyar közgazdák még mindig nem értik, hogy a magyar gazdaságban periodikusan fellépő egyensúlyi zavarok valódi okai az örökké hangoztatott „osztogatással” szemben, az elavult – és egyre elavuló – gazdasági makroszerkezet ciklikusan ismétlődő dinamizálási kísérletei. Amikor pedig kimerül az elavult makroszerkezet működése, mert egyre romlik a hatékonysága, akkor jön az egyensúlyi zavar: elszáll a költségvetés, végbe megy az eladósodás. A velejéig ostoba magyar gazdaságpolitika tipikus reakciója nálunk ilyenkor a fiskális megszorítás, a nadrágszíj összehúzás. Ez már az 1980-as években elkezdődött (a bérszínvonal szabályozás visszaállítása), aztán folytatódott a Bokros-Surányi csomaggal, majd a Gyurcsány-Kóka-Bajnai csomaggal. Ezeknek a tapasztalat szerint semmi értelme nem volt, ellenkezőleg: ezek a „csomagok” transzformálták válságba az éppen aktuális egyensúlyi zavart! (Lásd: Gazdag László: A Bokros csomag mítosza és a valóság. Laurus K. 2007.)
Ugyanakkor végbe ment a rendszerváltás után egy spontán, anarchikus leépülési folyamat, amikor sajnos perspektivikus ágazatok, vállalatok is tönkre mentek, de a régi gazdaság romjain nem egy modern brain-igényes, tudás-és kreativitásezérelte, innovációkra épülő, fehérköpenyes új gazdaság épült fel, hanem egy másik típusú, de hasonlóan versenyképtelen makroszerkezet. „Sikerült” a különböző kormányoknak rákötniük a magyar gazdaságot (és társadalmat) a multitőke jövedelemszivattyújára, beragadtunk a köztes szektorban, a fejlettek és a fejletlenek között. Ez a teljesen elhibázott stratégia folytatódott töretlenül az Orbán kormány utóbbi 13 éve alatt is! Előre mentünk, nem hátra, de egy modernizációs zsákutcában!
Medgyessy kormányának bukása
Első pillantásra most egy nagy logikai csavar, törés következik, mert hát ez hogy is jön ide? Pedig most tettük meg a kiváló, nagyon okos német külügyminiszter asszony, Annalena Baerbock 360 fokos fordulatát: visszajutottunk a kiindulási ponthoz, az ellenzék esélytelenségének valós okaihoz! Ki kell mondani végre: Medgyessy Péter kormányának leváltása vezetett Orbán Viktor (eddig!) négyszeri stabil, kényelmes kétharmadához! Jött a Gyurcsány-Kóka-Bajnai trió elképesztő kóklerkedése, állt fejre a gazdaság, lehetett rohanni az IMF-hez mentőövért, nem is lehetett más a következmény! (Kóka János, a 32 éves orvos, mint gazdasági miniszter! Megáll az ember esze! A magyar gazdaságpolitika egyik káros rögeszméje, hogy aki jó a mikrogazdaságban, tehát sikeres vállalkozó – bár lehet, sőt, valószínű, hogy csak tolvajként volt sikeres! – az ért a makrogazdasághoz.)
De miért is kellett leváltania 2004 végén saját pártjának, az MSZP-nek az egyetlen eredményes, jó irányba tartó kormányát? Mert igenis a bér-és nyugdíjemelés volt a jó irány: a humán vagyon, az emberi tőke közelítése tényleges teljesítményéhez! A gazdaság dinamikus pályára állt, az infláció gyorsan csökkent, és a Medgyessy kormány leállította végre az esztelen privatizációt, vagyis az ország erőforrásainak kiárusítását is. És mégis leváltották!
Medgyessyt először 2004 augusztus 14-én szólította föl Suchmann Tamás, a Tocsik botrány egykori „hőse” (milyen jellemző!) a lemondásra. Én a Népszabadságban írtam akkor cikket arról, hogy ez a kormány halad jó irányban, nehogy leváltsák. Amikor megint akartam erről írni ugyanott, akkor kaptam Révész Sándor szerkesztőtől egy üzenetet: én megint csak Medgyessyt akarom védeni, köszönik, nem kérik. Folyt a kormány szapulása, pocskondiázása, és végül a kis kullancspártocska, a szabaddemokraták elnöke, Kuncze Gábor szólította föl Medgyessyt lemondásra. Majd a saját pártja, csúszva-mászva a kis koalíciós semmi-pártocska akarata előtt, kihátrált miniszterenökük mögül.
Nos, ma senki nem beszél róla, de Medgyessy Péter a koalíciós kullancspártocska közlekedési és gazdasági minisztere korrupciós ügye miatt vállalta föl a kenyértörést, ami végül távozásához vezetett! Az M5 autópálya tendereztetését végezte úgy eme miniszter, teljes titokban, hogy saját miniszterelnök főnökét is kihagyta belőle. Hatalmas korrupció állt emögött, amire Medgyessy Péter persze rájött. Volt ott egy másik miniszter is, szindén szabaddemokrata, aki ehhez asszisztált.
Évekkel később beszélgettem négyszemközt Medgyessy Péterrel, és kérdeztem tőle, miért nem tudott kompromisszmot kötni akkor, a kormány megmentése érdekében? Azt válaszolta, hogy ez a szóban forgó miniszter annyira korrupt, hogy nem vállalhatta vele a további munkát.
Ez jutott eszembe, amikor Csillag Istvánnal láttam ezt az interjút, és ez jut mindig eszembe, amikor Kuncze Gábort látom-hallom az ATV-ben, osztani az észt és az erkölcsöt.
A harmadik interjú
Cikkem megírása után láttam egy harmadik interjút, szintén az ATV-ben, Oszkó Péterrel, aki 2009. IV. 16. – 2010. V. 29. között a Bajnai kormány pénzügyminisztere volt. Annyira ide illett a témához, hogy kénytelen voltam írásomat kiegészíteni. Az már szinte „természetes” volt a számomra, hogy Oszkó is a végtelenül ostoba, primitív „osztogatás” mítosszal magyarázta a 2023-ban tapasztalt magas hazai inflációt. Eszébe nem jutott volna matolcsy katasztrofális leértékelési politikája, de ezzel nincs egyedül! Érzékelni lehetett, hogy neki sincs fogalma a modern közgazdaságtudomány egyszeregyéről, a monetárszféra és a reálszféra kapcsolatáról. Aztán önmagával is ellentmondásba keveredett, amit a riporter hölgy, Szöllősi Györgyi észre is vett: 2023-ban nem nőtt, hanem csökkent a reáljövedelem, zsugorodott a lakosság áruvásárlása, ezért esett ki jelentős áfa-bevétel a költségvetésből. Nem hangzott itt el, de 1000 Md Ft-ról van szó, az éves költségvetési hiány egynegyedéről! Akkor hogy is lehet ugye „osztogatásból” infláció, ha történetesen életszínvonal csökkenésről volt szó? Másrészt az is szóba került, hogy a pedagógusok reálbére is erőteljesen csökkent, ami súlyos társadalmi feszültséget gerjesztett. Oszkó azzal „hidalta át” végül a logikai bakit, hogy szerinte csak a nagyon jómódúak keresetének növekedése idézte elő az infláció megugrását. Ez közönséges szamárság, egyetemi diploma sem kell a belátásához! Nem folytatom. Ilyen „felkészült” közgazdászok irányították 1990 után a magyar gazdaságpolitikát. És oda is juttatták, ahova jutott. Én már többször megfogalmaztam azt, hogy nem a politikusai, hanem a felkészületlen, tudatlan közgazdászai juttatták ide ezt az országot, ahová jutott, a rendszerváltás után 23 évvel: Európa fertályára. Már csak Bulgária áll mögöttünk az egy főre jutó fogyasztás tekintetében az Európai Unióban! (Sokkal fontosabb mutató a fejlettséget nézve, mint az egy főre jutó GDP!) Románia egy főre jutó GDP-je az EU átlag 71%-a, alacsonyabb, mint hazánké (78%), de egy főre jutó fogyasztása (EU átlag 86%-a) messze a miénk fölött van már, hiszen a miénk az EU átlag 68%-a. És ebben az ún. „baloldali” kormányok ugyanúgy ludasak, akár a jobboldaliak! Bokros-Surányi csomag, Gyurcsány-Bajnai csomag: mindkettő a humán tőke drasztikus leértékelését eredményezte! Ne feledjük: a bér (és a nyugdíj is!) beruházás az emberi tőkébe, és nem holmi folyó termelési költség, amivel takarékoskodni lehet.
Miért is mondta azt Kéri László Rónai Egonnak, hogy nem tud semmi jót mondani a mostani ellenzékről?
Remek elemzés ez is! Köszönet érte.
A Szerző világos közgazdász szemléletű észrevételei meggyőzőek, logikusak! Példái érdekesek! A megoldások is adottak lennének. Egy Testület, akár egy Kormány is akkor lehetne sikeres, ha mögöttük valóban jó tudású szakmai tanácsadók véleményére támaszkodna. Ma már kevés polihisztor van! Nem kellene utólag azon csodálkoznunk, hogy pl.Medgyessy „pénzosztogatása” valójában választási ígéreteinek betartása volt, morális alapon! Csakhogy ez nem volt divat ezen az oldalon! A valódi okok feltárása helyett, mellébeszélés.
Aggodalommal tölt el a Főváros jelenlegi, felelőtlen, deficites gazdálkodása is!
Csak remélni tudom, hogy meghallják végre a józan kritikai hangokat és elfogadják a szakma legjobbjainak tanácsait! Érdemes volna.