Aiszóposz, a kb. Kr.e. 520-465 között élt számoszi tanmeseíró tollára illik a nyuszi és a medve szomszédságának története. Egymás mellett volt a barlangjuk. Ráadásul a nyuszi örökölt a barlanggal együtt pár kisbocsot is, amikor a nagy rendszerváltás idején ők a nyuszi barlangjában maradtak, mert hát oda születtek, ugyan, hova mehettek volna.
Nyilván a nyuszinak az lett volna az érdeke, ha a szomszéddal jó viszonyt alakít ki, baráti viszonyt, de minimum a leben und leben lassen elvet követő viszonyt. És az is célszerű, állatbarát attitűd lett volna, ha a barlangjában maradt medveivadékokkal is jól bánik, megadja nekik természetes állati jogaikat, kisebbségi macijogaikat, mint a macimorgás szabad használata, az olyan nemzeti medveszimbólumok kifüggesztése, mint a mézesbödön, stb. De a nyuszi nem ezt tette.
Elkezdte durván provokálni a medvét, a fülét ráncigálta, pocskondiázta, a maradék répaleveleket a medve barlangja elé szórta, Mert tudta, hogy a medve iszonyúan utálja a répalevelet, közben pedig elnyomta, terrorizálta a bocsokat, azt kiabálta nekik, hogy bocsok, takarodjatok haza. Szegény bocsok kérdezték: hova haza, ez a mi hazánk, ide születtünk! A nyuszi fokozta a terrort velük szemben, megtiltotta nekik, hogy macinyelven morogjanak, csak nyuszinyelven makogni volt nekik szabad.
Végül a bocsok megunták a sok megaláztatást, az elnyomást, a terrort, népszavazást tartottak, ahol az elszakadás mellett döntöttek, a barlangban lefalazták a saját lakrészüket, kijelentették, hogy bocsi, de mi megyünk innen, és önálló bocs-köztársaságot alakítunk. Még mindig lehetett volna rendezni a dolgokat békésen, ehhez mit kellett volna tennie a nyuszinak? Leülni a bocsokkal tárgyalni, megkérdezni, hogy mégis mit szeretnének ahhoz, hogy maradjanak. Autonómiát, a macimorgás szabad használatát, a világon mindenütt természetes állati jogok, azon belül is a kisebbségi medvejogok biztosítását? Megkapjátok, csak maradjatok!
De nem ez volt a nyuszi reagálása, hanem elkezdte dobálni, lőni, rakétázni, bombázni a közös barlang leválasztott részét. És persze meglettek a bocsok lépésének a nemzetközi kihatásai is az erdő közösségének progresszív, liberális szabadságszerető, demokratikus részére. Vonyítottak, makogtak, mekegtek, ordítottak, sziszegtek, csiripeltek, károgtak, röfögtek az erdő eme progresszív lakói: jaj, juj, megsértették a nyuszi szuverenítását, területi integrítását!
Aztán a nyuszi azt is közölte, hogy ő bizony csatlakozik a medvevadászok szövetségéhez, a barlangjába fogadja őket. Na, erre
a szomszéd barlangban lakó medve is besokallt, közölte, hogy ez a vörös vonal, igazi casus belli! Az erdő másik erős állata, a bamba, szenilis oroszlán foghegyről válaszolt neki: a nyuszi szuverén állat, azt csinál amit akar, olyan szövetséget választ, amit akar. A medve most már megelégelte az ellene folyó durva provokációkat, valamint a másik barlangban maradt fajtársainak fokozódó elnyomását, megaláztatását, és ezt a pökhendi hangnemet is, átment, hogy lekeverjen a nyuszinak pár taslit, valamint az ő barlangjának részévé nyilvánította a bocsok leválasztott részét. Lett ebből megint nagy purparlé, pattogás a földtől a fák tetejéig, jaj-és jujveszékelés, sírás-rívás, ordibálás, mekegés, makogás, nyüszítés, csiripelés, röfögés, akkora kakofónia, hogy még a földi giliszták is előbújtak, megnézni hogy mi a baj.
Elkezdték a nyuszit támogatni, répát, füvet hordtak neki, hogy legyen erősebb, közölték: csak akkor lesz vége a medve szörnyű agressziójának, ha a nyuszi fölhöz vágja őt, és visszaszerzi barlangja elorozott részét, az utolsó centiméterig. És ők megeszküsznek égre és földre, Artemisz istennőre, hogy addig etetik a nyuszit répával levelekkel, fűvel, amíg le nem győzi ezt a gonosz agresszív medvét. És ők kitartanak a nyuszi utolsó leheletéig! A nagy szurkolás közben persze folyt a bunyó odabent, a nyuszi barlangja romhalmazzá vált, ő maga pedig péppé püfölve.
Azt még hozzá kell ám tenni, hogy nem akármilyen medvéről van szó, hanem grizzly-ről, a világ legnagyobb, legerősebb mackójáról, akit ugyan legyőzni képtelenség, de ha ő beindul, az erdőben kő kövön nem marad.
Ezopusz XXI. századi epigonjának meséje itt félbe szakadt, vajon mi lehetett a végkifejlete? És persze óvok mindenkit attól, hogy valamiféle mai aktuál(világ)politikai áthallást próbáljon ebbe belemagyarázni.
Itt a mese vége, fuss el véle!